Most nem olvasnivalót, hanem filmet ajánlunk. A világi és egyházi hatalom viszonyának sokszor megénekelt témájáról: Becket Szt. Tamás életéről, Richard Burton és Peter O'Toole főszereplésével, 1964-ből, magyar felirattal: Becket.

„A pápa szándéka kétségtelenül a béke helyreállítása volt, és az enciklika korabeli olvasójának nem kerülhette el a figyelmét, hogy felhívásában milyen nyíltan ítélte el az osztályharcot. De nagyon is tudatában volt annak a ténynek, hogy a béke az igazságosság alapjára épül…”

A mostani részben a Centesimus Annus 5. pontját elemezzük. Ebben egyrészt a béke, a kooperáció, másrészt az egyház társadalmi tanításának feladata (pontosabban annak egy lehetséges értelmezése) kerül a középpontba.

Alasdair MacIntyre korunk egyik legfontosabb filozófusa. Tomista. Maritain egyik legfontosabb örököse. A London Metropolitan University vezető kutatója (Centre for Contemporary Aristotelian Studies in Ethics and Politics - CASEP) és a University of Notre Dame emeritus professzora

Az előadásának két fő kérdései:
- Mit jelent katolikusnak lenni? (Alaptézise: a katolikusok mindig valamivel szemben határozták meg magukat. Mivel szemben kell ma a katolicizmust meghatározni?) 
- Hogyan legyen katolikus valaki egy olyan országban, amelyben egyik politikai erővel sem lehet katolikusként azonosulni? (Az Egyesül Államokról beszél...)

Nem fontos egyetértenünk minden válaszával, de meghallgatni szerintem az.

"Illyés elmondott néhány történetet arról is, hogy milyen sokan szeretnének a falvakból elvándorolni, és mennyien vágynak állami, nyugdíjas állásra. Ezt nagyon nyugtalanító jelenségnek, járhatatlan útnak tartotta, és állásfoglalása még egy vérbeli államellenes, libertárius gondolkodónak is becsületére vált volna", olvasható Papp István nemrég megjelent, a népi mozgalom történetéről szóló könyvében (A magyar népi mozgalom története 1920-1990). Amint idézi:

"Fogadjuk meg végre a század intézőinek korholó szavát, akik minden országban egyre szigorúbban ítélik el azt a jelenséget, hogy már az utolsó summás is a köztől remél mindent, így az egyéni kezdeményezés teljesen ellanyhul. Ne reméljünk a köztől mindent... ha a csordakút vagy a községháza előtt a híd beomlik, ne azt keresgéljük rögtön, hogy ebben melyik minisztérium illetékes, hanem csákányt és lapátot keressünk rögtön. Új iskolatető szükségessége esetén se azt nézzük, hogy a község szellemi vezetői közül kiket válasszunk ki a hivatalos köröknél a közbenjárásra. Az utazgatással, előszobázással, ide-odacsászkálással annyit időt eltöltenek, hogy azalatt a tetőt magát is megcisnálhatnák." (Illyés Gyula: Csizma az asztalon, Nyugat, 1941. 62.)

Interjút adtam a Magyar Kurírnak a készülő, és heti két alkalommal ide felkerülő Centesimus Annus kommentárról.

Az interjú: Kommentár készül a Centesimus Annushoz.

A Kommentár eddig két darabja: Centesimus Annus 3. pont - kommentár, Centesimus Annus 4. pont - kommentár

A következő pont csütörtökön érkezik.

A mögöttünk hagyott hét tele volt olyan megnyilatkozásokkal, amelyekkel nem nagyon tudok egyetérteni. (És most nem a parlamenti zsidózásról fogok beszélni, mert az nem tűrne klaviatúrát.) Azt mondja Barcza György, a kormány gazdaságpolitikai háttérintézményből, hogy a konzervatív gazdaságpolitika nem bízza az emberekre (a piacra), hogy mit akarnak csinálni, hanem a politikai közösségnek kell döntenie arról, hogy milyen társadalmat akar építeni. Azt mondja Fekete György, miután a magyar kultúrpolitika központi szereplőjévé avanzsált, hogy nem engedhetjük, hogy állami intézményekben olyan megnyilatkozások kapjanak teret, amelyek sértőek egyik vagy másik vallási csoportra (vagy a magyar nemzetre) - és ezért az ilyen intézményekkel szemben fel kell lépni. Azt írja Jaksity György, hogy a magyar társadalom akkor tér vissza az emelkedés útjára, ha visszatér a nyugati demokratikus normákhoz, és a törvények uralmához. Mindhárom megnyilatkozás igaz. De a stílusukkal komoly bajaim vannak. A felvilágosult/küldetéstudatos  civilizátori mentalitása miatt, ami nem hajlandó számolni azzal, ami a közgazdaságtan útkötöttségnek (a nem közgazdász pedig történelmi hagyománynak, fennálló viszonyoknak) nevez.

„…az a szabadság, amely nem lenne hajlandó elfogadni az igazságot, önkénybe torkollana, és alantas szenvedélyek rabjává válva végső soron elpusztítaná önmagát. Mert valóban, honnan származik mindaz a rossz, amelyet a Rerum novarum le akar küzdeni, ha nem abból a szabadságból, amely a gazdasági és társadalmi tevékenység területén eltávolodik az emberről vallott igazságtól?”

A 4. pont belekezd a Rerum Novarum elemzésébe.  A lényegét az igazságért való harcban ragadva meg. Az emberi szabadság és az igaz emberkép (a perszonalizmus) közötti kapcsolat felbonthatatlan. 

Mike Károly és Szalai Ákos elemzésének 2. része

A múlt héten mintha egy pillanatra felderengett volna a lehetőség, hogy a Tesco kikerüljön a közmegvetés karanténjából. Legalábbis erre gondoltam, amikor megláttam az interneten a hírt, hogy a miniszterelnök felesége „együtt süt a Tesco vezérével”. Az „Orbánné kezébe adta szívét a Tesco” cím már gyanús volt. A cikkeket elolvasva azután megnyugodtam: az erkölcsi konszenzus legalább egy kérdésben megmarad konzervatívok és progresszívek, balosok és jobbosok (és középen állók), nemzeti érzelműek és idegenszívűek között: a Tesco egy szemét, agresszív karvalytőkés, aki nyomorba dönti kisvárosaink kereskedőit, kiszipolyozza derék magyar beszállítóit (ha egyáltalán vesz tőlük valamit), embertelenül dolgoztatja az alkalmazottjait, és egyébként is lejárt szavatosságú, hamisan felcímkézett vacakokat árul nagy ronda áruházakban.

Robert Sirico atya (az Acton Intitute egyik alapítója) több interjút is adott a héten Defending the Free Market: The Moral Case for the Free Market Economy címen megjelent új könyve kapcsán Rómában. Zenitnek adott interjújában többek között kifejtette gondolatait az anyagi világról:

Azt hiszem Chesterton mondta, hogy a katolicizmus a tárgyak vallása, amelyen ő az Egyház megtestesült természetét értette. Van füstölőnk, és harangjaink, csengettyűink, és gyertyáink, és miseruháink, és sok más hasonló. Más szóval – ha nem csak a liturgiát tekintjük – az anyagi világ jó. Látjuk ezt a Teremtés könyvében is. Isten ebbe az anyagi világba helyez minket, és arra kér, hogy itt próbáljunk szentek lenni.

[...] a gazdaság [...] lényegében olyan megoldások, olyan út keresése, ami összhangban van a természetünkkel, ami etikus, megfelelő és hatásos. A gazdaság a természetünket Isten dicsőségére használja fel. [...E]zt teszi a vállalkozó, aki a dolgok új módon, új kombnációban kezdi használni, aki kapcsolatokat épít, aki marketing révén új üzletet vezet be a piacra. Ő ezzel sok a munkában résztvevő családot lát el; sok fogyasztón segít, akik - mivel olcsóbban és jobb minőségben juthatnak hozzá az árukhoz, szolgáltatásokhoz - pénzt takaríthatnak meg [...] Mindezzel ő is Isten dicsőségére használja a természetet. Ez a vállalkozás; ez az üzlet.

***

Sirico atya adott interjút a Vatikáni Rádiónak is, amelyről a beszámoló, illetve az interjú (angolul) meghallgatható itt.  

***

Anthony Esolen Catholic Social Teaching: It’s Time to End the Misrepresentations című cikkében, amely egy cikksorozat kezdő darabja egy a katolikus társadalmi tanítást elemző sorozatnak a tanítás kapcsán megjelenő eretnekség (vagyis a nekünk tetsző gondolatok kiválogatása) ellen emel szót:

Elegem van. Elegem van abból, hogy azt kell hallgatnom, hogy a Katolikus Egyház tanítása a szexről és a házasságról egy dolog (régimódi csecsebecse), de a Katolikus Egyház tanítása a szegényekről való gondoskodás kötelességéről más kérdés (ezt márványtalapzatra kellene állítani). Elegem van abból, hogy azt hallom, hogy a Katolikus Egyház tanítása az egyházról és annak autoritásáról egy dolog (egy elzárva tartandó kínos latin nyelvű, piros szélű könyvecske), de a katolikus tanítás a laikusok szerepéről más kérdés (menjünk tovább ezen az úton!). Nem, az egész az. Amit az Egyház a válásról mond elválaszthatatlan attól, amit a szegényekről mond. Amit arról tanít, hogy Krisztus valóságosan jelen van az Eucharisztiában elválaszthatatlan attól, amit arról mond, hogy az ember egyenlőnek teremtetett, de sok tekintetben fenn akarja tartani az üdvös egyenlőtlenséget is. Ha nem látjuk a hit egységét, akkor nem csak az igazság egyes darabjai kerülik el a figyelmünket, de mindaz, ami megmarad, amit igazságnak hiszünk egy rákhoz  hasonló szörnyeteggé válhat, amely megpróbálja lerombolni a húst.

***

Az Acton Institute blogján Bruce Edward Walker mutatja be a Cato Institute Silent Spring at 50: The False Crises of Rachel Carson című kiadványát. A könyv Rachel Carlson  épp 50 éve megjelent Silent Spring című művének hatásait elemzi. Carlson a modern környezetvédelem egyik apostola, aki azonban egyben a környezetvédők jól ismert túlzásait is megalapozta könyvével. Walker sorait így zárja: 

A Silent Spring at 50 nem egy környezetvédelem ellenes kapitalista kiáltvány. A gyűjtemény esszéi világosan megfogalmazzák, hogy szilárd tudományos alapokon állva miért fontos a szabadpiac hívein számára - éppúgy mint mindenki más számára - is a környezet minőségének védelme, az emberek és az állatok egészségének megőrzése. A Föld isten ajándéka mindannyiunknak, de az, ahogy Rachel Carlson, majd azóta az ő téves környezeti teológiájának követője bálványozza a természetet ellentétes a valódi tudományossággal, amely megengedi, hogy az ember leküzdje a pestist és az éhezést.

***

A Catholic World Report-on James V. Shall, S.J. Where Are The Catholics? című írását, amelyben arról tűnődik, hogy a katolicizmust kell a modernitáshoz mérni, vagy a modernitást a katolicizmushoz, egy konzervatív zsidó rádióinterjúja inspirálta:

A program vendége egy magát konzervatív zsidóként leíró férfi volt. Az Egyesült Államokban növekvő vallásüldözésről beszélt. A program során többször is kiemelve, hogy ennek elsőszámú célpontjai a katolikusok . Az Első Alkotmánykiegészítésben megkövetelt vallásszabadság ma már majdhogynem csak írott malaszt, ha a keresztényekről és konkrétan a katolikusokról van szó.

Megjegyezte, hogy ha mindez bármilyen más vallási csoport vagy egyház ellen irányulna - különösen, ha az Iszlám ellen - az egész világ tudna róla. Komoly fenyegetés ez. Iszlám országokban templomokat gyújtanak fel. Keresztényeket ölnek. És a kormány vagy a tömegmédia alig szólal meg. Szinte egyedül a Katolikus Liga és Bill Donohue hangja hallatszik, amikor szisztematikusan meg kell védeni a katolikus álláspontot. A meghívott nem értette ennek a csendnek az okát. Úgy vélte ez részben annak is köszönhető, hogy maguk a katolikusok sem tartják ezt lényegesnek, vagy nem is értik ennek fontosságát. Azt gondolják, majd elmúlik.

A Magyar Narancs e heti "Üzleti etika" mellékletét a jó kapitalizmus témájának szenteli.

"Én a kapitalizmus etikus voltát nem annak alapján ítélem meg, hogy nő-e amiatt a jólét, jobb helyzetbe kerülnek-e a szegények, növekszik-e az egyenlőtlenség. Számomra az a fontos, hogy mely emberi jellemvonások kialakulását segítii elő azzal, hogy azok meglétét, erősségét jutalmazza. A pénzkijárós gazdasági rendszerek - kelljen akár földesúrnál, akár a kormánypártnál kalapozni - soha nem olyan karakterek kifejlesztését ösztökélik, amilyeneket én erényesnek gondolnék. Ha egy kapitalista rendszer jól működik, akkor az embereket ráveszi arra, hogy másokkal együttműködjenek, mert úgy tudnak előre jutni, ha nem csak kérnek, hanem cserébe kínálnak is valamit, amire a többieknek igényük van." - mondja blogoló társunk, Szalai Ákos a lapnak adott interjújában. Beszél ezen kívül a magyar kapitalizmus gondjairól; arról, hogy az állam hogyan szorítja ki a szolidaritást; arról, hogy milyen félreértésen alapul vállalatok társadalmi felelősségének gondolata; a munkavállalók védelméről; a bírósági rendszer előnyeiről és gondjairól; a korrupcióval kapcsolatos félreértésről; és a kormány kapitalizmus szempontjából legfontosabb tévedéséről. (Online egyelőre nem olvasható, csak az írott lapban.Mostmár online is olvasható. Maga az interjú itt.)