A nyolcvanadik születésnapját ünneplő piarista paptanárt, irodalmárt, Jelenits Istvánt ezen, blogunk tematikájába vágó, rövid írásával köszöntjük.

A prófétaság klasszikus korszakában a próféták hasonlítottak ahhoz a tanítóhoz, aki egy osztályt oktat és fegyelmez. Normális körülmények között ennek a tanítónak nem kell egyenként figyelnie a keze alatt növekedőkre, még nevüket is el-eltévesztheti. Az a fontos, hogy az osztályban csend és rend legyen, hogy menjen a munka a maga egyenes útján. Ha valaki lármát csap, figyelmeztetni kell, ha közhasznú dolgot művel, érdemes megdicsérni, de megjegyezni nem szükséges semmit, aki ma megrovást kapott, holnap talán dicséretben részesül, s fordítva.

A mai miséken hallott evangéliumban Keresztelő Szent János arra tanít, hogy a legfontosabb a korrupció elkerülése. A korrupcióé, amely mindenkit fenyeget:  

Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal. (Lk 3,12-14)

Két olyan szakmáról beszél itt az aszkéta Keresztelő (a behajtóról és a rendőrről-katonáról), amelyekre gyakran gondolunk rosszallóan: miért lépnek fel olyan keményen a szegényekkel szemben miért nem elnézőbbek velük. Keresztelő azonban nem ezt követeli tőlük. Hanem azt, hogy a feladatukat lássák el: nem azt mondja, hogy ne követeljék az adót a tartozást a szegénytől. hanem csak azt, hogy többet ne szedjenek be. Nem azt követeli, hogy ne lépjenek fel keményen a szegényekkel szemben, hanem csak azt, hogy ne dolgozzanak saját zsebükre. 

"Sajnos még ma is találkozunk munkaadók és munkások közt megkötött szerződésekkel, amelyek nélkülözik a legelemibb igazságosságot olyan területeken, mint a kiskorúak vagy a nők foglalkoztatása, a munkaidő megállapítása, a megfelelő munkakörülmények és a méltányos bérezés."

A Centesimus Annus 8. pontjának elemzésével folytatjuk a kommentárt, amely az előző pontot folytatva a munkaviszony alapelemeivel foglalkozik, kiemelve, melyek azok az elemek, amelyek nem lehetnek egyszerűen a munkaadó és a munkavállaló szabad megállapodásának alávetve.

"Idézzük fel, mit tanít a történelem a megengedett vagy legalábbis a törvény által nem tiltott szerződésekről, amelyek anélkül köttettek, hogy garanciát adtak volna a munkaidőre, a munka egészséges körülményeire vonatkozóan, s nem voltak tekintettel a munkára jelentkezők életkorára vagy nemére!

A Centesimus Annus 7. pontja a munkaviszony problémáit elemzi: megtudhatjuk belőle, hogy a munkaviszony is két fél közötti kooperáció (és nem egyszerűen valamiféle hatalmi alá-fölérendeltség), amelyben azonban a munkavállalót helyes védelemben részesíteni."

Miközben Franciaországban l’Observatoire national de la laïcité  néven (legyen mondjuk: Szekularizációellenes Tevékenységet Vizsgáló Hatóság) állami szervezetet akarnak felállítanak a nem eléggé felvilágosult (bocsánat: szekuláris) vallási szervezetek üldözésére (külön kiemelve a konzervatív katolikusok jelentette veszélyt), aközben az Economist Catholic conservatives: A traditionalist avant-garde - It's trendy to be a tradicionalist in the Catholic church címen a tradicionális, konzervatív (vagyis az ő értelmezésükben a régi rítusú misét kedvelő) katolikusok gyarapodásáról ír.

Például így:  

...a légyeget a gazdasági növekedés, a gazdaságpolitika kérdéséről. A dilemma: ösztönözzük-e a (hazai termékek) vásárlását, vagy inkább a megtakarítást állítsuk középpontba? Feladata-e a fogyasztónak megvenni a hazai terméket akkor is, ha nem éri meg az árát, csak azért, hogy ezzel hazai munkahelyeket óvjon meg? Vagy az a helyes, ha ilyen dolgokat (még akkor sem, ha hazai) nem vásárol, és inkább megtakarítja a pénzét?

A témához fűzött áttekintés magyarul, illetve további (mára már klasszikussá vált) videóajánlatok ugyaninnen.

A HVG legutóbbi címlapsztorija a totalitárius diktatúrák zsigeri keresztényellenességét villantja fel.

„Unokáink is fogják bánni” című, név nélkül közreadott cikkében a gazdasági (?) újság a Szabad Népet megszégyenítő módszerességgel leplezi le a klerikális reakció – ezúttal a közoktatást sújtó – mesterkedéseit. Az „oknyomozó” szerző ugyanis a Google segítségével kimutatta, hogy a januártól hatályos új oktatási törvény alapján hivatalba lépő 198 tankerületi felügyelőből 15, azaz tizenöt „nyilvános felekezeti kötődéssel” rendelkezik. Az írás kifejezett gyengeelméjűsége miatt (a listára kerülést énekkari szereplés éppúgy megalapozhatta, mint egyházi intézményben való oktatás) a Pulitzer-díj esélyeinek latolgatása egyelőre korainak tűnik. Állami tisztségviselők vélt vagy valós egyházi kötődésének politikai célú felhánytorgatása esetén azonban nem lehet szó nélkül elmenni a történelmi párhuzamok mellett.

…a pápai szöveg kulcsa a munkás méltósága mint olyan, ebből a tényből következően pedig a munka – „a létszükséglet kielégítésére, különösen az élet fenntartására irányuló emberi tevékenység” – méltósága… Egy másik jelentős elv kétségtelenül a „magántulajdonhoz” való jog… A pápa nagyon is tudatában van a ténynek, hogy a magántulajdon nem abszolút érték, és nem mulasztja el felsorolni az elengedhetetlen kiegészítő elveket, mint amilyen a föld javainak egyetemes rendeltetése.

Sorozatunkat a Centesimus Annus 6. pontjának elemzésével folytatjuk, amelyben II. János Pál a munka személyes jellegét és a tulajdon társadalmi rendeltetését állítja középpontba. Ha helyesen értelmezzük, vagyis figyelembe vesszük, hogy a munkához eszközökre (és az Isten által teremtett természetre) is szükség van, illetve ha megismerjük a modern közgazdaságtan tulajdonfogalmát, akkor belátható, hogy a két tétel a modern közgazdaságtan normatív tanításaival legalábbis nem ellentétes. Sőt, a tulajdon tekintetében kifejezetten ugyanazt mondja – csak más szavakkal.

Talán hitelesebb, ha egy potenciális beszállító mondja, nem pedig az elméleti közgazdász (vagyis én egy korábbi bejegyzésemben), hogy az élelmiszeráruház-láncok se nem eredendően gonoszok, se nem eredendően jók, hanem egy sajátos, innovatív üzleti modellt jelentenek, amely tökéletlen ugyan (mi nem az?), de valós igényekre reagál.

Az interjút az Indexen Cserpes Istvánnal egyébként is érdemes elolvasni:

"Cserpes azt is elmondja, hogy semmi baja a multikkal, ezek általában "nagyon jól felépített és fontos cégek", viszont a működési modelljük sok gyártót rossz irányba visz. "Olyan termékeket kell nekik gyártani, amit az ő rendszerük kezelni tud. Meg kell növelni a szavatosságot, az állékonyságot és az árban is jónak kell lenni, hogy a multi hatalmas költségei beleférjenek. Egy normális termék minősége és ára ezt így együtt nem bírja el. De nem hibáztatom őket, ez egy ilyen üzleti modell, ők így tudnak működni. Nekik nagyon sokat kell eladni" - magyarázza."