Weinandy atya az igazi Ferencről, aki mutatja az Egyház  jelenlegi válságából kifelé vezető utat. „Mit tett hát Ferenc? Nekilátott, hogy megváltoztassa az Egyház hitbeli és erkölcsi tanítását, hogy végül magát az Egyházat utasítsa el? Végül is korának egyes „megújulási mozgalmai” az Egyházon belül éppen ezt javasolták. Nem. Ferenc az Egyház hűséges fiakánt tudta, hogy az csak úgy javítható meg, ha újra tantételeinek életadó igazságai válnak azokká a kövekké, amelyekből felépül.”

Szeretni az Egyházat

Fr. Thomas G. Weinandy, OFM, Cap. 

Néha nehéz szeretni a Római Katolikus Egyházat. Szűnni nem akaró szexuális és pénzügyi botrányai csüggedté és cinikussá tehetnek bennünket az Egyház jelenlegi állapotát illetően, sőt haragossá is, amiért úgy tűnhet, képtelen a reformra. De komolyabb okunk is van az aggodalomra. Ma sok katolikus kelti azt a benyomást, hogy nem szereti az Egyházat – nem a bűnös tagjai miatt, hanem mert nem tetszik neki az Egyház abban a formában, ahogyan hagyományosan létezik.

Idejétmúltnak tartják a vallási tantételeit, halott dogmáknak a múltból, amelyek fojtogató jelenléte gátja a valódi megújulásnak. Ugyanígy az Egyház hagyományos erkölcsi tanításában is – különösen a házasságról és a szexualitásról – merev és irgalmatlan törvényeket és rugalmatlan szabályokat látnak, amelyek nem engedik az embereknek, hogy azok legyenek, „akik ők valójában”.

Azt hiszik, hogy ezek a törvények megfosztják a férfiakat és a nőket a szabadságuktól, az eredendő joguktól, hogy azt válasszák, ami a legjobb nekik. A szemükben az Egyház erkölcsi tanai csak bűntudattól gyötört, boldogtalan élethez vezetnek. Egy ilyen Egyházat pedig nem lehet szeretni. Ahhoz, hogy szeretni lehessen, az Egyháznak meg kell változnia, méghozzá alapjaiban. Azoknak pedig, akiket a Szentlélek erre ráébresztett, az a hivatásuk, hogy politikai és pénzügyi hatalmukat felhasználva véghez vigyék ezt a változtatást.

Amikor San Damiano elhagyott templomában imádkozott, Assisi Szent Ferencnek ezeket a szavakat mondta a keresztre feszített Jézus: „Ferenc, menj és javítsd meg omladozó házamat!” A maga ártatlanságában Ferenc elkezdett köveket gyűjteni és újjáépíteni a templomot, majd továbbiakat is. Csak később eszmélt rá, hogy magának az Egyháznak, Krisztus Testének van szüksége lelki újjáépítésre.

Mit tett hát Ferenc? Nekilátott, hogy megváltoztassa az Egyház hitbeli és erkölcsi tanítását, hogy végül magát az Egyházat utasítsa el? Végül is korának egyes „megújulási mozgalmai” az Egyházon belül éppen ezt javasolták. Nem. Ferenc az Egyház hűséges fiakánt tudta, hogy az csak úgy javítható meg, ha újra tantételeinek életadó igazságai válnak azokká a kövekké, amelyekből felépül. Ezért Ferenc szóval és tettel felelevenítette a hit misztériumait az Egyházon belül.

Prédikációinak alapja a Megtestesülés doktrínája volt. Isten Fia valóságosan emberré lett Mária méhében. Szegénnyé vált emberségünkben, hogy gazdaggá tegyen minket az Ő istenségében. És hogyan nyilváníthatta volna ki jobban Ferenc ezt a döbbenetes igazságot, mint hogy előadja? Így is tett. Újra megrendezte a jászol-jelenetet Greccio hegyi városkájában. Juhok, marhák és szamarak között a Megtestesülés életre kelt. A gyermek Jézus, Mária fia és az Atya örök Fia megjelent Ferenc karjaiban.

Az emberek élete átalakult. Hallgattak a szavára, amely bűnbánatra és a Megváltójukba vetett hitre hívta őket. Újra Krisztus Egyházának élő köveivé váltak.

*

Ha a Megtestesülés volt az alapja Ferenc vállalkozásának, hogy újjáépítse az Egyházat, akkor a keresztre feszített Jézus iránti szeretete volt a záróköve. A kereszten a szegény Jézus felajánlotta szent és bűntelen életét a bűnök bocsánatáért, és ezzel kiérdemelte a dicsőséges feltámadását. Ebben a kettős cselekedetben Jézus a vér és a víz által, amely átszúrt oldalából folyt ki, életre hívta szent és tiszta jegyesét – az Egyházat.

Ferenc ugyanezért a jegyesért, ugyanezért az Egyházért áldozta fel életét, azzal a céllal, hogy újra szentté tegye. A stigmák, a szegek és a lándzsa fizikai jegyei nem egyszerűen azt jelezték, hogy Ferenc a keresztre feszített Jézus élő hasonmása. Inkább annak voltak a jelei, hogy ő – Jézust utánozva – teljesen felajánlotta magát az Egyház megújulásáért. Amint Krisztus az ő Egyházának örök, szerető, keresztre feszített jegyese, úgy Ferenc az Egyház szerető, keresztre feszített jegyese volt a saját korában.

Míg a megújulás hamis hirdetői megvetették a testi szentségeket, Ferenc dicsőítette őket az anyagi mivoltukban. Az anyag ugyanis Isten dicsőségét nyilvánítja ki: napfivér és holdnővér, tűzfivér és víznővér. Az Eucharisztia – minden szentség közül a leginkább anyagi – volt Ferenc legnagyobb öröme. Maga a kenyér és maga a bor alakult át a testben feltámadt Jézus feltámadt testévé és vérévé.

Így az ember élő testi közösségre lép az élő testi Jézussal. Testünk szegénységét meggazdagítja Jézus feltámadt teste – és kölcsönösen megmaradunk egymásban az örök életre. Ferenc számára az Eucharisztia nem elavult doktrína volt, hanem az Egyház életének forrása és csúcspontja.

Ezeknek az igazságot közlő és életet adó tantételeknek a kontextusában Ferenc arra buzdította korának embereit, hogy bánják meg bűneiket és éljenek szent életet. Nem gondolta, hogy az Egyház erkölcsi tanítása merev rendelkezésekből állna, amelyeket nem lehet betartani. Ehelyett, saját élettapasztalatából tudta, hogy az Úr Jézusban való hit és a parancsainak megtartása abban a formában, ahogyan azokat az Egyház megvallotta, Lélekkel teli szabadsághoz, szentséghez és boldogsághoz vezet.

Fiatalkori ostobaságára emlékezve Ferenc felismerte, hogy amellett érvelni, hogy az Egyház változtassa meg az erkölcsi tanítását, annyit jelent, mint a halált kínálni a világnak – gyötrelmes életet itt ezen a földön és örökké tartó szenvedést a Pokolban. Áldozati szeretetében arra vágyott, hogy megjavítsa Jézus Egyházát, a fény és az élet szentélyévé tegye egy olyan világban, amelyet elsötétített a bűn és a halál.

Nehéz szeretni a ma ütött-kopott Egyházát. Mégis azok a szavak, amelyeket Jézus mondott a keresztről Ferencnek, a fülünkben visszhangoznak: „Javítsd meg omladozó házamat!” Ferenc és az összes szentek a példaképeink. Nem „új egyházat” kell építenünk a Sátán álnok hazugságaira alapozva. Hanem Jézus ősi, mégis mindig új Egyházát kell újjáépítenünk: egy olyan templomot, amely az igaz apostoli tanítás élő köveiből épül, a hit misztériumaiból, amelyek az élet szentségét táplálják.   

Ezt tenni annyi, mint Krisztus menyasszonyát szeretni – az Egyházat, amelyet Jézus eljegyzett magával.

Eredeti megjelenés: The Catholic Thing, 2021. november 14.

A liturgia a gazdaságra van utalva. Nem kényszerűségből, hanem Isten szabad akaratából. Emiatt a liturgia megszenteli a gazdaságot is. Ha az ember hagyja.

- esszé az Eucharisztia és a gazdaság kapcsolatáról - 

Mi köze az Eucharisztiának a gazdasághoz? A szent liturgiának a hétköznapi munka, a profit, a piac világához? Elsőre az ellentétet érzékeljük. „Ég és föld” – mondhatnánk. A liturgia minden vallásban a szentség, a világtól való elkülönülés és az Istenhez tartozás kifejeződése. Ami a legvilágosabban megjeleníti a szent és a profán különbségét. A szent épület, az idő, a nyelv, az ének, a gesztusok mind azt szolgálják, hogy ki- és felemeljék a benne részt vevőket a mindennapokból.

Ez igaz. Ugyanakkor a liturgia rá is van utalva a gazdaságra. Milyen módon? Nyilvánvaló, hogy a fizikai feltételeit – így a templomot, a berendezést vagy a rituális eszközöket – elő kell valakinek állítania szakértelemmel, munkával, vállalkozó szellemmel. De mondhatjuk, hogy ez csak a „külcsín”. Praktikus vagy éppen szép hozzájárulás, ám a lényeget nem érinti. Ha ezek hiányoznak, szükséghelyzetben a keresztény liturgiát, a szent misét nélkülük is érvényes módon be lehet mutatni. Ahogyan tette azt az idők folyamán sok fogvatartott vagy bebörtönzött pap kényszerűségből.

...mikor egy püspök azt mondja, hogy az abortusz (és nem az anya megmentése miatt...) lehet "nem elítélendő":  "Bármilyen meglepő is, hogy kimondom, de vannak olyan szituációk – ahogy egy tanárom mondta egykor –, amikor a szülőkre kell bízni ezt a döntést. Ne mi, nőtlen papok adjunk okos tanácsokat. A szexuális szabadosság nagy veszély, és ebben őszintén, becsületesen segítenünk kellene a fiataloknak. Vannak olyan esetek, amikor nem törhetünk pálcát fölöttük, akik belesodródnak egy meggondolatlan kapcsolatba, és belemennek ebbe a borzalomba, ami az abortusz." 

...mikor azért büntetnek valakit, ha nem akar segíteni másnak elvetetni a gyerekét; ha nem járul hozzá, hogy lekapcsoltatják a hozzátartozóját (például gyerekét) életben tartó gépeket; ha a homoszexuálisok házasságkötéséhez nem akar szolgáltatásaival asszisztálni. Ma államok, bíróságok kényszerítenek embereket hitükkel és a természeti törvénnyel ellentétes tettekre. (Vagy egyszerűen el kell hagyniuk az állásukat.)

Svájc szavaz. Miről is? Egyszerűen hangzik, de bonyolultak lehetnek a következmények. A szavazás lényegi kérdése, hogy a bankok tartsák a fogadott betétek 100%-át a jegybank tartalékban. A bankok, és így betéteink is per definitionem biztonságosabbá válnának. De a fürdővízzel a gyerekek is kiöntődne. Megszűnne a bankok pénzteremtése, ami abból jön létre, hogy a bank hitel nyújt azt az ügyfelek részben visszahelyezik betétbe, fizetnek más szolgáltatásokért, így egy hitelnyújtással a bankok eszköz állományaés forrásállománya is. Ez a mechanizmus biztosítja a gazdaság vérkeringését, ahogy Széchenyi is megfogalmazta a hitel című munkájában: „A hitel híja szinte minden mozgást elakaszt." Blogunk, oldalunk tematikájához egy evangéliumi példabeszédet idéznék, mégpedig a tálentumokról szólót és a "100%-os tartalékost játszó" szolgát: "Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott...Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe talentumodat. Itt van, ami a tiéd. – Te mihaszna, lusta szolga! – kiáltott rá ura. – Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, s ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza. Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz." Mt 25, 24-30

Németország, Litvánia, Nagy-Britannia, Las Vegas, Svájc - az idei év róluk szól a jégkorongsportban. Olyan csapatok, akiket kezdetben senki nem tartott esélyesnek, sőt a középszerűek, vagy esetleg épp a legrosszabbak között tartott számon, és mind megnyerték, vagy kis híján megnyerték a bajnokságukat. (A németek az olimpiai döntőt hosszabbításban buták el, a svájciak a világbajnoki címet szétlövésben. A britek és a litvánok senki által nem vártan nyerték a világbajnokság második és a harmadik csoportját, és léptek eggyel feljebb. A Vegas Golden Knights idén alakult, de az első év végére az NHL döntőjébe jutott.  És ide sorolhatjuk Ausztriát is, akiket majd mindenki biztos kiesőnek várt az elit-világbajnokságon, ehelyett megelőzték a fehéroroszokat, és bent maradtak.)

Elég felkapott közgazdászokat olvasgatni, hogy lássuk, miért lehet érdemes ezen elgondolkodni nem hoki-fanatikusoknak is. A "hivatalos tanítás" az. hogy a (piaci) verseny ugyan jó dolog, de csak akkor, ha a gyengéket védjük. Legalább időlegesen, amíg megerősödnek. Mert e nélkül a piacion a nagyhal mindig megeszi majd a kishalat, kialakul a globalista elit, a multinacionális vállalatok világuralma, kizsákmányolják a kizsákmányoltakat, elidegenítik az elidegenítetteket, stb..

Ezzel szemben a jégkorongban most a gyengék sikereit látjuk. Úgy, hogy őket, a kicsiket nem védi semmi a nagyokkal szemben (még a bírók sem fújnak nekik...). Egy olyan sportban, ahol valóban évtizedes dominanciákat kell megtörni. Egy olyan "iparágban", ahol magas az induló beruházás, a piacralépési költség, a fix költség - mondaná a közgazdász.

Valamiért sokan kérdezik tőlem (pedig semmilyen szinten nem vagyok szakértő), hogy mit gondolok az új miniszter állításáról, miszerint a Tízparancsolat megtartása megvéd a halálos betegségek 70-80 százalékától. Most leírom a véleményemet, és ha bárki kérdez, ezután már csak erre fogok hivatkozni. 

A Tízparancsolat kb. 3500 éves, nem mai darab. Kőtáblákra írták, vagyis már csak "helyhiány" miatt sem tartalmazza saját magyarázatát. Viszont arra kifejezetten jó ez a tömörség, hogy lehetőséget adjon az aktualizált értelmezésre, továbbgondolásra. Nyilvánvalóan akkor juthat csak el mindenkihez évezredekkel később is, ha "avulásmentes". Nem kell hozzá hívőnek lenni vagy az ókori Egyiptomból menekülni, önmagában is univerzális iránymutatás:

Szalai Ákos tegnapi posztjában kifejtette, hogy a politikai választásokon való részvétel nem elvárás.  Bár a megalapozott érvek alapján ez nem elvárás, én mégis részt fogok venni és megosztanám olvasóinkkal, hogy miért. Kicsit úgy érzem ezt az egész kérdést, mint az Anyaszentegyház öt parancsolata közül a harmadikat: "Évente gyónjál és legalább a húsvéti időben áldozzál!" Lehet, hogy nem elvárás, hogy évente többször is részt vegyünk az "Úr eucharisztikus közösségében", mégis boldog a tudat, hogy részt vehetünk benne többször is. Nem kötelező szavazni, de az mégis nagyszerű dolog. Számomra mindig is megvan a boldog illúzió, hogy dönthetek, hozzászólhatok és ez jó. Erre kaptunk meghívást. 

Társadalmi célú hirdetés következik. Nem túl népszerű társadalmi hirdetés. A választáson részt venni nem kell. Sőt, nem is feltétlenül fontos. Aki akar, nyugodtan maradjon otthon. 

Az utóbbi években nagy divatja van felhívni a figyelmet arra, hogy ki mindenki akar minket átvágni. Pontosabban, majd mindig kiderül, hogy a csúnya nagyvállalatok tesznek erre kísérletet. Ezért aztán a bevett értelmiségi elvárás szerint a kormányzatnak mindent el kell követni, hogy ezt ne tehessék. Például figyelmeztetni kell erre a veszélyre az embereket; informálni kell őket arról, hogy milyen csúnya módszerekkel élnek vissza a tájékozatlanságukkal.

Aztán eljön a választás. És rájöhetünk: mindaz, amit a nagyvállalatok elkövetnek az egyszerű vevők, beszállítók megtévesztése érdekében kismiska ahhoz képest, amit értelmiségiek, celebek, civil szervezetek követnek el akkor, amikor rá akarják beszélni az állampolgárokat a választáson való részvételre. Tipikusan három hibát, bűnt követnek el. Pontosabban három plusz egyet. (1) Ostobának nézik a választókat – olyan dolgokat akarnak elhitetni velük, ami egyszerűen hazugság. (2) Olyan morális követelményeket fogalmaznak meg, amik nem léteznek. (3) Olyan – etikai szempontból – kivételes lépésként írják le a választási részvételt, ami minimum csúsztatás. Túldimenzionálják annak fontosságát. (+1) Ráadásul – vélhetően a saját tudatlanságuk miatt – növelik a demokráciával együtt járó egyik legnagyobb veszély kialakulásának esélye, a többség zsarnokságáét.

Egyetlen a blog tematikájához illő kérdés a zaklatási ügyek kapcsán: vajon azokkal a színházakkal, producer irodákkal, filmstúdiókkal szemben is indulnak majd kártérítési perek (illetve átfogó médiakampány), ahol az erőszaktevők, zaklatók dolgoztak (ahol éveken, évtizedeken keresztül zavartalanul, majd mindenki tudtával tehették, amit tettek) - ugyanúgy, ahogy az Egyházzal, egyházmegyékkel szemben?

Félreértések elkerülése végett: a kérdés csak az, hogy hajlandóak vagyunk-e egységes kezelni-e minden esetet, vagy a "törzsi logika", a "mi kutyánk kölyke" elv alapján szelektálunk - egyes intézményeket tetemre hívva, másoknál nem firtatva az intézményi felelősséget, megelégedve a személyessel? Én a szervezetekkel szembeni fellépést nem támogatom. Egyik esetben sem. A zaklatás, az erőszak nem olyan probléma, amivel kapcsolatban érdemes az intézmény, a munkaaadó felelősségét felvetni. (A munkavállalóért, illetve tágabban a másért viselt felelősség elméleti alapkérdéseiről - de nem a zaklatásra, pedofíliára, vagy az Egyházra alkalmazva - írtam itt.) 

(Teszem hozzá: a Vatikán, amit sokan belekevertek egyes papok pedofíliájának ügyébe - jogi szempontból - még kevésbé lehet érintett, mint adott színház, producer iroda, vagy filmstúdió. Azt viszont, érdeklődéssel várom, hogy utóbbiak is tesznek-e majd olyan intézményi lépéseket, mint amiket az Egyházban XVI. Benedek elkezdett, és amiket mostanában Ferenc pápa felelevenített. Vagy most megelégszünk azzal, hogy az intézmények vezetői sajnálkozó leveleket írnak, amelyben tagadják, hogy tudtak volna az esetekről, esetleg semmitmondó "érzékenyítő programokat" indítanak, "fejtágítókat" tartanak.) 

(A kép forrása: https://www.facebook.com/OfficialSpectator/)

Morus Szent Tamás könyörögj érettünk!