Szalai Ákos tegnapi posztjában kifejtette, hogy a politikai választásokon való részvétel nem elvárás.  Bár a megalapozott érvek alapján ez nem elvárás, én mégis részt fogok venni és megosztanám olvasóinkkal, hogy miért. Kicsit úgy érzem ezt az egész kérdést, mint az Anyaszentegyház öt parancsolata közül a harmadikat: "Évente gyónjál és legalább a húsvéti időben áldozzál!" Lehet, hogy nem elvárás, hogy évente többször is részt vegyünk az "Úr eucharisztikus közösségében", mégis boldog a tudat, hogy részt vehetünk benne többször is. Nem kötelező szavazni, de az mégis nagyszerű dolog. Számomra mindig is megvan a boldog illúzió, hogy dönthetek, hozzászólhatok és ez jó. Erre kaptunk meghívást. 

A közgazdaságibb jellegű érvelés helyett én inkább a teológiai nézőpontot ragadnék meg. Laikusként, úgy hogy előre is elnézést az esetleges pontatlanságokért. 

A szavazástól való távolmaradást alátámasztná az is, hogy keresztényként nemcsak e világi létről, hanem azon túl is gondolkodunk. Jézus is távol tartotta magát a világi hatalomtól. Philipp Yancey, korunk egyik legolvasottabb keresztény gondolkodója "Az imádság" című könyvben kiemeli, hogy Jézus "... Látszólag semmilyen hatalommal nem rendelkezett, mégis egy olyan királyság képét vetítette előre, amely kora leghatalmasabb birodalmát és túléli, kiforgatja sarkából a világot, örökkévalónak s hatalmasabbnak bizonyul, mint a kőből és habarcsból épített birodalmak".

De mégis csak benne vagyunk ebben a világban. Jézus Krisztus is a főpapi imájában azt jelzi, hogy "nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való." (Jn 17,15) Egy másik könyvében, a "Keresztények és politika" címűben Yancey 5 következtetésre hívja fel a figyelmet: 1. Krisztus és a kultúra közötti összeütközések elkerülhetetlenek. 2. A keresztények bölcsen ítéljék meg, miért érdemes küzdeniük. 3. A keresztényeknek okosan kellene harcolniuk. 4. A kultúra alakításában résztvevő keresztényeknek különbséget kellene tenniük erkölcstelenség és törvénytelenség között. 5. Az Egyháznak óvatosan kellene alakítania a kapcsolatát az állammal.

Ha választásra van lehetőségem, akkor az egy lehetőség és azzal csak én élhetek. Személy szerint én értékelem azt, ha véleményt nyilváníthatok. A végén ez a cikk egy Yancey szöveggyűjteménnyé fajul, de most az Imádság című könyvet olvasom, ami most eléggé befolyásolja a gondolataimat, leginkább a következő gondolat ragadt meg: "A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny." Egy közösség számomra attól közösség, hogy mindenki  elmondhatja a véleményét, hozzászólhat, befolyásolhat. Lehet, hogy közhely, de a szavazás számomra ünnep, a demokrácia ünnepe.

A Katolikus Egyház társadalmi tanítása is a közéletben való részvételre buzdít. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiumából lentiekben, mellékletben kiemeltem a vonatkozó részt. A 191es bekezdés külön is problémaként hivatkozik a szavazási részvétel csökkenésére. Persze lehetnek olyan helyzetek, amikor csak elvesztegetett szavazatnak tesszük, amit gondolunk, de egy nem nyertes szavazatért, akkor kár, ha olyanra szavaztunk, akinek elnökségének, vezetésének nem örülnénk. (lásd pl. az amerikai elnökválasztás kapcsán az Acton blogon megjelent cikket)

Melléklet:

Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma

190. A részvétel a közéletben nem csupán az állampolgár egyik legmagasabb rendű törekvése, aki arra hivatott, hogy polgárként szabadon és felelősen lássa el a maga feladatát másokkal együtt és másokért, hanem egyben minden demokratikus rendszer egyik pillére,továbbá a demokrácia tartós fennmaradásának egyik legfontosabb garanciája. A demokratikus kormányzás meghatározása ugyanis abból indul ki, hogy a nép hatalmakat és feladatokat ruház át emberekre, akik ezekkel a nép nevében, hasznára és érdekében élnek: nyilvánvaló tehát, hogy minden demokráciának a részvételre kell épülnie. Ez egyben azt is jelenti, hogy a polgári közösség tagjainak a maguk szintjén minden információt meg kell adni, meg kell hallgatni és bevonni őket a feladatok megoldásába.

191. A részvétel elvét az állampolgár és az intézmények minden lehetséges kapcsolatában érvényesíteni kell; ennek érdekében különös figyelmet fordítva a történelmi és társadalmi körülményekre, amelyeken belül a részvételnek konkrétan meg kell valósulnia. A tájékoztatás és a nevelés területén komoly munkát követel azoknak a kulturális, jogi és társadalmi akadályoknak a leküzdése, amelyek gátat emelnek az állampolgárnak a közössége sorsában való szolidáris részvétele elé.Különleges figyelmet érdemelnek ezen a téren azok a viselkedésformák, amelyek elégtelen vagy helytelen részvételi módokra, illetve a társadalmi és politikai élet minden szférája iránti közönyre ösztönzik az állampolgárt. Gondolunk itt például azokra az állampolgári törekvésekre, hogy számukra előnyösebb feltételek érdekében „alkut kössenek” az intézményekkel, mintha azok az ő egoista szükségleteik szolgálatában állnának; gondolunk továbbá a választásokon való részvétel megcsappanásának jelenségére, ami sok esetben egészen a teljes távolmaradásig terjed.

A részvétellel kapcsolatos problémák között a legszélsőségesebb a totalitárius vagy diktatórikus államrendben élő országok esete, ahol a közéletben való részvétel elemi jogát teljességgel megtagadják, mert azt az állam elleni fenyegetésnek tekintik, valamint azoknak az országoknak a helyzete, ahol e jogot formálisan deklarálják, de az ténylegesen nem gyakorolható; megint máshol pedig a hivatali apparátus áttekinthetetlen szövevénye veszi el az állampolgártól a lehetőséget arra, hogy a társadalmi és politikai élet tényleges szereplőjeként lépjen fel.