Kis Tesco-etika

Tesco-Svk.jpgA múlt héten mintha egy pillanatra felderengett volna a lehetőség, hogy a Tesco kikerüljön a közmegvetés karanténjából. Legalábbis erre gondoltam, amikor megláttam az interneten a hírt, hogy a miniszterelnök felesége „együtt süt a Tesco vezérével”. Az „Orbánné kezébe adta szívét a Tesco” cím már gyanús volt. A cikkeket elolvasva azután megnyugodtam: az erkölcsi konszenzus legalább egy kérdésben megmarad konzervatívok és progresszívek, balosok és jobbosok (és középen állók), nemzeti érzelműek és idegenszívűek között: a Tesco egy szemét, agresszív karvalytőkés, aki nyomorba dönti kisvárosaink kereskedőit, kiszipolyozza derék magyar beszállítóit (ha egyáltalán vesz tőlük valamit), embertelenül dolgoztatja az alkalmazottjait, és egyébként is lejárt szavatosságú, hamisan felcímkézett vacakokat árul nagy ronda áruházakban.

A hangosan, megmondóan elítélő erkölcsi konszenzus bennem valahogy mindig gyanút kelt. Mintha ahelyett bólogatnánk egyetértően, hogy szembenéznénk a megvetett jelenséggel. A Tesco valójában arra példa, amit Schumpeter szellemesen „kreatív rombolásnak” nevezett. Egy műszaki vagy üzleti innováció idejétmúlttá tesz bizonyos termékeket, szolgáltatásokat, sőt az életformánk bizonyos elemeit is. De nem azáltal, hogy az innovátor megtámadja, lerombolja, leigázza a rivális termelőket, vagy kényszeríti a fogyasztókat. A rombolást az okozza, hogy jobbat, vonzóbbat kínál kedvezőbb áron. Schumpeter, amikor megalkotta a „kreatív rombolás” fogalmát, jó érzékkel tapintott rá azokra az ambivalens érzésekre, amelyeket a radikális innovációk bennünk keltenek. De közgazdászként pontosan tudta, hogy a társadalom széles köreinek jólétét végső soron éppen az ilyen újításokat képesek magasabb szintre emelni.  Ha a Tescóban csak a „rombolást” vesszük észre, a kreativitást nem, akkor az igazságnak mutatunk fityiszt, és az erkölcsi ítéletünk nem lesz más, mint émelyítő „etikai” szósz.

Sajátos vakság kell ahhoz, hogy ne vegyük észre a Tesco kreativitását. Budapesten talán kevésbé látványos az a változás, amit a Tesco (és több más, kisebb áruházlánc) hozott, mint egy kisvárosban, ahol a megjelenésével megsokszorozódott a korábbi termék-kínálat. A fiatalabbak ma már el sem hiszik, mennyi mindenért kellett régebben 30-40 kilométereket utazni a legközelebbi nagyvárosba. És csak azért, mert valakiknek hosszú évtizedek munkájával sikerült felépíteniük egy jól működő beszerzési-értékesítési rendszert,  ne gondoljuk, hogy ez olyan könnyű lenne. Tőkéje lenne hozzá magyar vállalkozónak is, de egyelőre nem tudja megcsinálni.

Érdekes, hogy ugyanez a vakság jellemzi Amerikában az ottani Tesco, a Walmart megítélését. Az Acton Intézet PowerBlogjának szerzője szerint azért, mert a legtöbbet a szegény, alsó osztályba tartozó kisvárosiak nyertek a hipermarketekkel, a közvéleményt viszont olyanok formálják akik nem szorulnak rá, hogy ilyen üzletekben vásároljanak.

Jó, jó, de a Tesco szemét a beszállítóival, és átvágja a vevőit! Persze igaz, hogy bármely kereskedő viselkedhet becstelenül. De vajon mennyire jellemzők ezek másoknál – mondjuk a kis üzletek tulajdonosainál – jobban a Tescóra? Lesújtó erkölcsi ítéletünkben két közgazdasági megfontolás is elbizonytalaníthat minket. Az első az, hogy a kiskereskedelemben igen éles a verseny a vevőkért, akik keményen megbüntetik azt, aki megrövidíti őket: egyszerűen máshoz mennek vásárolni. A másik, hogy ha valaki méltányos a szerződéses partnereivel szemben, és az utóbbiak ezt tudják róla (ami egy nagy piaci szereplőnél elég valószínű), akkor a várható méltányosságot „be fogják árazni”: szívesebben és alacsonyabb áron lesznek hajlandók vele üzletelni. Ezért még egy monopóliumnak sem érdeke becstelenül eljárni. A Tesco pedig biztosan drágán megfizetne érte, hiszen a többletköltség miatti magasabb árakkal lemaradna a fogyasztókért folytatott versenyben.

Az alkalmazottak kiszipolyázásáról majd legközelebb.

Nem kell kedvelni a Tescót, de ha az igazságban akarjuk szeretni (caritas in veritate) mindazokat, akik e vállalkozás keretein belül tevékenykednek, ismerjük el a pozitívumait is.   

(Fotó: Kétnyelvű feliratok a révkomáromi Tesco-ban. forrás: hajdupress)