Egy év után újra elértünk Karácsony ünnepéhez. Mindig hoz valami újdonságot a felkészülés, és mindig kapunk új gondolatot, amire talán csak pár év múlva ébredünk rá, hogy miért is volt fontos. Karácsonykor a Világ tele van ajándékozással és karitatív tevékenységre való felhívással. Fontos, hogy ne feledjük, hogy ilyenkor mi az igazi ajándék, amit kapunk, kaptunk:  "Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk; az uralom az ő vállán lesz, és így fogják hívni nevét: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme." (Izajás 9-5)

Ma indult az iskolai év. Számomra újdonság, hogy immáron nagyobb gyermekem is elkezdte az iskolát. Sok példa ilyenkor felmerül, próbáljuk felidézni, hogy sziklára kell, hogy építsük az életünket. Ennek a sziklának része a tárgyi tudás, de még inkább annak megtanulása, hogy a munkához megfelelően álljunk hozzá, küzdjünk az igazságért, szeressük felebarátunkat. Az Egyház azért állít elénk példaképeket, szenteket, hogy példájukból erőt tudjunk meríteni példájukból. A mai napra én mindannyiunk figyelmébe egy tanítónőt Ward Máriát ajánlanám. Tanulságos az élete,és sok nők jogakért küzdő is meghökkenhet, hogy Ő mit tett azért, hogy egy női rendet megalapítson. Életét a szabadság, igazság, őszinteség kísérte. És egy frappáns idézet Tőle: "Felebarátodnak ne annyira tetszeni, mint inkább használni igyekezzél."

A PEW, - alapvetően amerikai, de nemzetközi összehasonlító vizsgálatokat is folytató - társadalomkutató, közvélemény-kutató intézet tegnap tette közzé legújabb, a vallásossággal kapcsolatos kutatási eredményeit. A vizsgálat arra keresett választ, hogy az európaiaknál köztudottan vallásosabb amerikaiak minek alapján választanak maguknak templomot, egyházközséget. Az eredmény talán meglepő lehet, mert úgy tűnik élesen ellentmond a napjainkban divatos az egyházban (protestáns barátaink kedvéért: az egyházakban) valamiféle karitatív szervezetet, öntevékeny csoportot látni - sőt, esetleg a saját egyházukat ebbe az irányba "fejleszteni" - akarók véleményének. Az emberek ugyanis nem a társaság, az egyéb programok, hanem kifejezetten Isten miatt választanak. Pontosabban amiatt hogy ott Isten tisztelete, a mise, és annak elemei, vagy az ahhoz kapcsolódó elemek (prédikáció, a pap stílusa, stb.) milyen. A szempontok sorrendjében nincs jelentős különbség protestánsok és katolikusok között. (Természetesen elemezték azt is, hogy miért kerül sor a váltásra - de e tekintetben talán nem túl meglepő az eredmény: elsősorban költözés, lakóhelyváltás miatt.)

A vizsgálat eredményei: http://www.pewforum.org/2016/08/23/choosing-a-new-church-or-house-of-worship/

Sokan nem értik, hogy az utóbbi időben miért lángolt fel a vita a katolikus egyházon belül a liturgia kapcsán - miért kifogásolják a tradícionalisták (akik közé én is szeretem sorolni magamat) a liturgiai "reform" jónéhány elemét, miért ragaszkodnak ahhoz (és utasítják vissza annak - időről-időre a Vatikánból is elhangzó kritikáját) az e tekintetben liberálisabbak. Sokak számára mindez feleslegesnek tűnik - csak a "fontos" karitatív, társadalmi, közéleti, hogy ne mondjam: politikai kérdések elől vonja el az időt. Ugyanakkor a kutatás azt mutatja, hogy egy templom megtöltéséhez elsősorban a liturgia minőségén keresztül vezet az út. 

És saját tapasztalatból mondom (mint aki átélte, hogy egy a liturgiához - és nem a közéleti szerepléshez - a korábbitól eltérően hozzáálló pap érkezése nyomán hogy ürült ki, vagy éppen telt meg újra ugyanaz a templom): ez vélhetően nem csak az Egyesült Államokban van így. 

Az elmúlt időszakban fellángolt a vita, hogy lehet-e Európában burkát, hidzsábot viselni. A burkini nevű "iszlám" kompatibilis fürdőruha betiltását is kezdeményezték egyes francia településeken. A teljes arcot fedő nikáb szerintem is túl megy a határokon. Egyrészt hiszen arcunk identitásunk egyik fontos része ("Isten képmására" teremtettünk, másrészt biztonsági kockázatot is jelent. A teljes arcot fedő kendő mögött bárki lehet, nemcsak nő, hanem férfi is.De miért fáj az nekünk, ha valaki arcot nem takaró kendőt visel? 

Jelen bejegyzés a Görögkatolikus Szemlélet Magazin 2016. júliusi számában megjelent írás kivonata. A teljes cikk a nyomtatott számban olvasható.

Napjainkban szinte mindenütt elhangzik a mágikus rövidítés, CSR, a Vállalatok Társadalmi Felelőssége. Alkalmazotti, menedzseri vagy éppen fogyasztói nézőpontból sokszor hallunk ennek a kérdésnek a fontosságáról, persze nem árt sosem elfelejteni, hogy a vállalkozói vagy éppen tulajdonosi szempontok is fontosak, nem is akármennyire. Még ha napjainkban egyre inkább az a közvélekedés, hogy a vállalatoknak szükséges az egész társadalomért felelősséget vállalniuk, eggyel hátralépve érdemes megvizsgálni ennek előnyeit és hátrányait, de Federic Bastiatot idézve nemcsak a „láthatót”, hanem a „nem láthatót” is.

A szabad kereskedelem előnyeiről, hátrányairól folyamatosan megy a vita. Most éppen két dolog miatt is: mit jelent majd a Brexit, illetve hogy is megy majd a nagy transzatlanti kereskedelmi megállapodás (TTIP néven futó akció). Persze lehet és szükséges is megkeresni a nagy makro-összefüggéseket, többen meg is teszik (Mutatóba én csak egy cikket ajánlanék most hirtelen, két magyar kolléga írását 2016 májusából: Hornok Cecília és Koren Miklós írása, The case for free trade címmel jelzik, hogy vannak előnyök és hátrányok, de nem mindenáron protekcionista pozícióban lenni, hanem éppen, hogy nyitni és támogatni az esetleges veszteseket), de azért nekem a mai napon szerzett példa lesz egy mikrotanulság.

Az elmúlt napokban Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépésének ügye került a figyelembe középpontjába. Amikor éppen a szétesést vizionálják érdemes felidézni, hogy az európai integráció a II. világháború utáni megbékülési folyamat eredménye, amelynek egyik fontos szereplője Robert Schuman, akit Európa atyjaként is szoktak emlegetni, életének kiemelt részének tartotta a hitét.  1950. május 9-én a francia kormány elfogadta az úgynevezett Schuman-nyilatkozatot, mely felkérte Németországot és minden más európai országot, hogy a szén- és acélipari termelésüket együttesen és demokratikusan Európa első nemzetek feletti közösségében végezzék, ezt követően jött létre az Európai Szén- és Acélközösség.

Robert Shuman Európáért című könyvét így zárja (210. oldalán idézi René Lejeune: a Politika és életszentség című könyvben): "Olyan világkép felé haladunk, amelyben egyre inkább arra figyelünk, mi az, ami az egyes nemzeteket, egyesíti, mi a közös bennük, és egyre kevésbé arra, hogy ami elválasztja és szembeállítja Őket. Európa keresi önmagát, tisztában van azzal, hogy jövője saját kezében van. Sohasem volt még ennyire közel a célhoz. Adja Isten, hogy ne szalassza el a sorsdöntő pillanatot, boldogulásának utolsó esélyét." Tegnap hajnal óta úgy tűnhet, hogy Robert Schumann tévedett. De ne feledjük, hogy a történelem nem lineárisan halad ide, vagy oda. Én személyesen továbbra is azt gondolom, hogy vissza fog jönni az idő, amikor nyilvánvalóbb lesz, hogy Európa közösségének előnyeit láthatjuk mindannyian, és nem a szétválasztásét.

Alábbiakban azt elemzem, hogy nem biztos, hogy az „öl”, amire elsőre gondolunk. Nekem az az érzésem, hogy sajnos a mostani diskurzusban, Ferenc pápa gazdasági tanításában, de elsősorban annak interpretálásában, a „fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntik”. II. János Pált idézve a „szabad piacgazdaság” olyan rendszert is jelenthet, ami „elismeri a vállalkozás, a piac, a magántulajdon és ebből következően a termelőeszközök felhasználásával járó felelősség, valamint a szabad emberi kezdeményezés alapvető és pozitív szerepét a gazdasági életben”.   Sajnos pont ez a felelősség és szabadság veszhet el, ha kizárólag a piaci kudarcokra koncentrálunk és elfelejtjük, hogy a túlzott centralizáció és a szabályozói (kormányzati) kudarcok is nagy-nagy károkkal járhatnak, és gyakran járnak is. Ferenc pápa tanítását pedig teljeskörűen kell értékelnünk, megismernünk, hiszen Ferenc pápa sem kizárólag bezárkózásra invitál minket: „A globalizáció és a lokalizáció között is feszültség keletkezik. A hétköznapi középszerűség elkerülése érdekében figyelmet kell fordítanunk a globális dimenzióra, ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk a helyi adottságokat, amelyeknek köszönhetően két lábbal állunk a földön." Ráadásul a hitünkre vonatkozó megállapításokról sokszor kevés szó esik, pedig az Evangélium öröme arról is szól, hogy „ne gondold, hogy jó katolikus vagy attól, ha misére mész, gyakran gyónsz, és olykor jótékonykodsz, együttműködsz a karitásszal, ám azután a világ lelke szerint élsz.”