1978-ban, amikor  Karol Józef Wojtyłat pápává választották a katolikusok Közép-Európában egy baloldali diktatúrában (egy a korábbiakhoz képest okosabb, puha és épp ezért az ellenállás megtörésére sokkal alkalmasabb diktatúrában) éltek. Egy olyan régióból érkezett a pápa, ahol a korábban a "békepapság" a baloldali diktatúrával való kiegyezést hirdette. Egy olyan régióból, ahol a Katolikus Egyház híveinek száma erősen visszaesett.  

II. János Pál segítségével (is) régiónk szabaddá vált, és egy ilyen "problémás régióból" érkező pápa az egész Egyházat megerősítette, és - amiről mi itt soha nem fejeltünk el szólni - a szabad világ (igaz nem hibátlan) kapitalista rendjével való szoros kapcsolatát  felismerte és hirdette.

2013-ban az új pápa Latin-Amerikából érkezik, amelynek nagy része baloldali diktatúrában (egy a látszatokra ügyelő, okos, puha és épp ezért a vallásosság megtörésére alkalmasabb diktatúrában) él. Egy olyan régióból, amely miközben a társadalmi igazságosságra hivatkozva fennen hirdeti a katolicizmussal  való kapcsolatát, a legalapvetőbb keresztény értékeket sértő törvényeket hoz. Egy olyan régióból, ahol korábban a felszabadításteológia a kommunizmussal való kiegyezést hirdette. Egy olyan régióból, amit ugyan mindenki per definitionem "katolikusnak" tekint, de ahol a világon mindenhol térítő evangéliumi protestáns közösségek a legnagyobb sikerekről számolnak be. 

Imádkozzunk az új pápáért! 

Kérjük, hogy járjon közben érte az őt bíborosi rangba emelő Boldog II. János Pál!

(Foto: Catholic Memes)

(Kattintásra nagyobb!)

Forrás/cikk: March Conclave Madness: Sweet Sistine! | CatholicVote.org

Mivel a mai nap XVI. Benedek pontifikátusának utolsó napja, és ez a blog elsősorban a társadalmi tanításról, a társadalom, a gazdaság és az egyház kapcsolatáról kíván szólni, hadd búcsúzzunk tőle egy rövid gondolatsorral arról, hogy mit is adott nekünk a társadalmi tanításról túl rövid pápasága. (A gondolatokat Omar Gutierrez blogbejegyzése ihlette a catholicvote.org oldalon.)

Emlékezzünk először is arra, hogy még bíborosként mit tett a társadalmi tanításért! Ő vezette a Hittani Kongregációt a nyolcvanas években, amikor az egyháznak szembe kellett néznie a Latin-Amerikában fellépő felszabadításteológia eretnekségével. Két dokumentumban szólalt meg ez ellen a Tanítóhivatal - ebből a másodikat a Libertatis conscientia-t bizonyosan Joseph Ratzinger írta; gondolatai erősen összecsengenek a Caritas in veritate-val.

A felszabadításteológia a végletekig vitte azt, ami sajnos sok keresztényre, katolikusra ma is jellemző: a társadalmi igazságosságért való harcot állítja a társadalmi (politikai) gondolkodása középpontjába, elfeledkezve arról, hogy a társadalmi tanítás is ugyanarra azt alapra épül, mint az Egyház tanítása minden másról, Krisztusra. A jócselekedetek fontosak, a társadalmi igazságosság érdekében való fellépés, a szegények, a hátrányos helyzetűek támogatása ugyan fontos (elengedhetetlen), de a Krisztussal való közösséget kell hangsúlyozni. Nem válhatunk olyan katolikussá, kereszténnyé, akik azon mérik a hitet, hogy hány igazságos tettet hajt végre valaki, mennyire erősen küzd a társadalmi igazságosság ellen.

Ismét alkotmánybírósági döntés, ismét borítékolható félreértések.

Tegnap az Alkotmánybíróság megsemmisítette az egyházakról szóló törvény azon passzusát, amely szerint a Parlament döntheti el, hogy ki lehet egyház Magyarországon. A korábbi időszakban viszonylag könnyen teljesíthető feltételek mellett a bíróságok vették nyilvántartásba az egyházakat. Az új törvény abból a tényből indult ki, hogy korábban sok szervezet, nem hitéleti célok miatt is regisztrálta magát egyháznak. Az egyházi jogállással ugyanis sok kedvezmény jár - például részesedhetnek az SZJA "egyházaknak felajánlható" adó 1%-ából, papjaikat/vezetőiket SZJA-mentesen fizethetik. A korábbi rendszert sokan bírálták, és az új egyházügyi törvény szűkítette az egyházzá válás lehetőségét. Elvileg tartalmazott egy feltételrendszert, majd (és éppen ez volt az Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes) elvileg ezen feltételrendszer alapján a Parlament döntötte el, hogy mely felekezetet "ismeri el" egyházként. Ezek lettek innentől  jogosultak e kedvezményekre, a többieket "visszasorolták" egyesületek közé.

Nem "liberalizálás"

Az Alkotmánybíróság döntése nem azt jelenti, hogy szerintük a kedvezményt minden magát "vallásinak" nevező csoportnak, minden felekezetnek meg kell kapni. A határozat egyértelműen kimondja:

Már a legutóbbi pápaválasztáskor is jó játék volt a fogadóirodák interneten elérhető odds-ait böngészni. Vélhetően most sem lesz ez másként. Magam is megteszem. A lemondás után egy-két nappal még csak három-négy irodánál lehetett fogadni, most már ez a szám 15 körül van. 

Bár gondolom (remélem) senki nem veszi ezt túl komolyan - igaz legutóbb a konklávé kezdőnapján már egyértelműen Joseph Ratzinger esélyeit mutatták a legjobbnak, másodikként pedig Carlo Maria Martinit sorolták, vagyis "eltalálták" a sorrendet -, de azért nem árt a fogadások világával egy kicsit megismerkedni az adatok értelmezéséhez.

Sokan XVI. Benedek egyik legfontosabb, legmeghatározóbb megnyilatkozásának a 2005. (vagyis a megválasztása évének) karácsonyán adott üzenetét tartják. Abban az évben ünnepeltük a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 40. évfordulóját. XVI. Benedek itt fogalmazta meg talán a legtisztábban, hogy miképp is látja a Zsinat szerepét az egyház életében, hogy miképp kell értelmezni szerinte a zsinat dokumentumait (és nem a "zsinat szellemét").

Elemzi ebben a modern kor és az egyház viszonyát; kifejti, hogy miért tartja szerencsétlennek - vélhetően nem csak a zsinatra gondolva - a radikális forradalmi szakítás gondolatát, a reformot ajánlva helyette; felhívja a figyelmet az amerikai és az európai (elsősorban francia) államfelfogás közötti különbségre (egyértelműen állást foglalva az amerikai modell mellett), gyakorlatilag az előbbi megvalósítására tett kísérletként értelmezve a II. Világháború után Európát formáló katolikus államférfiak kísérletét is; és megadja a vallásszabadság helyes  értelmezését, vagyis, hogy a szabadság a kényszer (akár a jóra való kényszer) hiánya, és nem az igazság hiánya - sőt az igazság megismerhetetlenségébe vetett hitet kifejezetten elutasítja. 

Röviden: a modern (nem csak vallási) konzervativizmus egyik legszebb szövege.

A teljes üzenet angolul elérhető itt. A Zsinattal foglalkozó része magyarul (a Szent Mihály laikus káptalan - vagyis  a tradicionális katolikusok egyik legfontosabb magyarországi szervezetének honlapjáról). Kedvcsinálónak álljon itt néhány részlet:

"A tévedés, mint az előbbiekben láthattuk, az emberi szabadságról alkotott felfogásban rejlik, amely ezt a szabadságot eloldja az igazság iránti engedelmesség kötelékéből, és ezzel együtt az alól a kötelezettség alól is, hogy tiszteletben kell tartani mások jogait. Ebben az esetben a szabadság az önszeretettel azonos, egészen az Isten és a felebarát megvetéséig..."

A 17. pont a szabadság személyes jellegének himnuszával kezdődik, majd ismét az irigység a témája, annak kiváltó okai, illetve - ezúttal már nem csak a társadalmat, hanem az egyes ember üdvét, szabadságát is korlátozó - következményei kerülnek terítékre.

"a reformok ugyanakkor következményei voltak a társadalom szabad önszerveződésének is, azáltal, hogy létrehozták a szolidaritás hatékony formáit, amelyek képesek elősegíteni a személy értékeit nagyobb mértékben tiszteletben tartó gazdasági növekedést."

A 16. pont folytatja a szubszidiaritás és az igazságosság (szolidaritás) közötti viszony tárgyalását, és még egyértelműbbé teszi, hogy valós szolidaritás nem képzelhető el a szubszidiaritás nélkül. A pont a szolidaritást elősegítő társadalmi csoportokat (ha tetszik a szubszidiaritás megjelenési formáit) veszi számba.

Három cikk a mai termésből.

XVI. Benedek lemondása kapcsán az origón próbálom magyarázni, hogy mi is az az alázatosság - és miért jó, ha van.

Szilvay Gergely pedig a Vatikán felé forduló figyelmet kihasználva

• egyrészt Petrus Romanusról és a Malakiás-próféciákról:  (Más forrásból ugyanerről itt)
• másrészt a Vatikánnal pénzügyeiről (Lásd még: "kit is finanszírozott és miért a II. Világháború előtt és alatt?")

XVI. Benedek lemondásáról az újságíróknak - kiszámítható módon - a pénzügyi és pedofil botrányok jutottak eszükbe. Jelentőségüket nem tagadva, komoly hiba lenne Ratzinger pápaságát a válságkezeléssel azonosítani. Talán nem veszi rossz néven a Gondviselés, ha azt jósolom, hogy kivételes teológiai mélységű tanítása a történeti Krisztusról, a liturgiáról és a társadalmi tanításról nagyobb hatással lesz az Egyház és rajta keresztül a világ jövőjére is.

Társadalmi tanítását 2009-ben így próbáltam magyarázni a Heti Válaszban:

A pápa "szeretetoffenzívája"

Caritas in veritate! - Szeretet az igazságban! - címmel adta ki harmadik körlevelével a hadüzenetet XVI. Benedek. Hogy ez nem hangzik túl ijesztően? Majd meglátjuk. Tovább a cikkre.