A labdarúgás sokak vallása. Sajnos szó szerint. Az elmúlt hónapban ők bemutatták a maguk áldozatát, kiélték annak rítusait. (A hozzám hasonló – ma már – kívülállók, más sportágak felől a focira tekintők számára furcsa ebben a rituáléban az, hogy a szimulálás, a reklamálás  és a bíró szidása mintha annak elengedhetetlen eleme lenne.) Most, hogy vége, ideje átgondolni, hogy mit is imádott egy hónapon át a világ jelentős része. (Imádtuk ezen a blogon is itt, meg itt.) 

Kezdjük talán azzal, hogy nem ártana teológiailag is végiggondolni, hogy miként is segíti elő a labdarúgás az emberek végső céljának elérését. És az ezzel kapcsolatos ötletek (mások felé fordulásra nevel, küzdelmet követel, stb.) megfontolása közben, mindig tegyük fel a kérdést, hogy ezt más módokon, más sportokkal is elérhetjük-e (ahol mondjuk, a szimulálás, reklamálás, bírószidás nem, hogy nem elvárt, hanem egyenesen lenézett elem). Mindenesetre a teológiai olvasatot meghagyom másoknak. (Egy humoros kísérlet a VB kezdetén jelent meg az amerikai konzervatív katolikusok, keresztények egyik legfontosabb lapjában, a First Thingsben. A kulcskérdése: milyen játék az, amelyben a kézhasználat tilos? Épp a kézhasználat, amely sokak szerint az evolúció egy fontos fázisa volt, illetve annak a kéznek a használata, amely minden nyugati vallásban az imában , annak megjelenítésében fontos szerepet kap.)

Most inkább vizsgáljuk meg, hogy hogyan is állunk a foci vb és a kapitalizmus kapcsolatával!

Nem jól. Napjaink gazdasági-társadalmi rendjének kritikusai gyakran használják a haveri kapitalizmus kifejezést - nem alaptalanul. A haveri kapitalizmus olyan viszonyokat ír le, amikor nem a klasszikus kapitalista elvek szerint működnek az egyes gazdasági-társadalmi kapcsolatok, nem a kooperáció, a szerződések, a verseny jelenti a siker alapját, hanem az, hogy az emberek, vállalatok, a különböző társadalmi szervezetek a politikai hatalommal jó viszonyba kerüljenek, és a segítségükkel minél több előnyt (közpénzt, csak az adott embernek, vállalatnak, szervezetnek előnyös jogszabályt) szerezzenek meg maguknak.

A foci vb, és az olimpia ennek a haveri kapitalizmusnak egyik klasszikus példája. A FIFA és a NOB gyakorlatilag amint odaadja egy torna rendezését egy adott országnak, vagy városnak azonnal a maga képére kezdi szabni annak törvényeit: megköveteli, hogy az adott állam a közpénzeit (azok egy részét) az ő céljai érdekében kezdje felhasználni. Építsen stadionokat – amiket utána majd nem lehet semmire használni. Mivel ilyen hosszú időre, ilyen hatalmas érdeklődést akar biztosítani, így olyan infrastrukturális beruházásokat követel, amelyek a rendezvényhez, az érkező turisták kiszolgálásához ugyan elengedhetetlenek, de a politikai közösség számára hosszabb távon semmiféle hasznot nem hajtanak. Olyan adótörvényeket ír elő, amelyeket kifejezetten csak rájuk szabnak (a FIFA adómentességet követel a rendező országban termelt jövedelme után). Adott esetben az ország büntetőjogába, eljárásjogába is beleavatkozik (a FIFA megkövetelte Dél-Afrikától, hogy az ottani büntetőeljárásból vegyék ki a vébéhez kapcsolódó – pl. a turisták sérelmére elkövetett – bűncselekményeket, és azokban néhány nap alatt szülessen ítélet). A labdarúgó VB és az Olimpia, illetve a FIFA és a NOB) sikere tehát nem a szervezetek kapitalista erényeinek (például innovációjának, becsületes gazdálkodásának) a következménye, hanem a politikai hatalom kihasználásának.

Adja magát persze az ellenérv: más sportágak sem jobbak. Valóban. Sajnos, nem mindig. De azt azért le kell szögezni, hogy egy kézilabda EB, vagy egy jégkorong vb, de még egy kosárlabda, vagy rögbi vb kapcsán sem igényel ilyen nagyságú közpénz-átcsoportosítást, jogszabályi kedvezményt az adott nemzetközi szervezet.

Lehetne azzal is érvelni a labdarúgó vb-t a haveri kapitalizmussal azonosító tételem ellen, hogy ha ez ilyen rossz a rendezőknek, akkor miért jelentkeznek rá. Aki azonban ezzel akar érvelni az ne felejtse az új tendenciát: jól működő kapitalista országok valamiért ma már mintha menekülnének ezen rendezvények elől. Például a mostani vb-t azért kapta meg Brazília, mert egyetlen más dél-amerikai ország sem akarta megrendezni. (Oké, mondhatjuk, hogy ott nincs igazán jól működő kapitalista ország – bár sokan Chilét annak tartják.) A két év múlva – ugyancsak Brazíliában, pontosabban Rióban – sorra kerülő olimpia előtt a chicagóiak jelentős része nem támogatta a rendezést; sokan kérték, hogy vissza kéne lépni a pályázattól Rio javára. Legutóbb a téli olimpia kapcsán hallhattuk, hogy sorra lépnek vissza a 2022-es rendezéstől a városok – például Münchenben népszavazáson mondtak nemet a pályázatra.

Persze ellenpélda is van. Mondjuk a két évvel ezelőtti londoni játékok. Vagy az, hogy Madrid rendületlenül próbál nyári olimpiát szerezni. És a két következő vb-helyszín, Oroszország és Katar is két fejlett kapitalizmus, Anglia és Ausztrália elől vitt el (valahogy…) a rendezést. Ezek az ellenpéldák azonban nem cáfolják a fenti gondolatmenetet, csak alkalmat adnak annak pontosabb megfogalmazására, kifejtésére: az, hogy egy ország jelentkezik a rendezésre, nem jelenti azt, hogy az valóban az adott ország érdekét szolgálná. Ugyanis a döntést nem országok, hanem politikusok – az országok kormányai – hozzák. És nekik akkor is érdekük lehet a kandidálás és a rendezvény megszerzése, ha az egyébként az adott országnak nem szerencsés. A politikusnak ez érdeke lehet, hiszen a rendezési jog megszerzése népszerűséget, nemzetközi elfogadottságot mutat. És ő nem is biztos, hogy tudja (a kiváló magyar közgazdászról Scitovsky Tiborról elnevezett paradoxon miatt nem is biztos, hogy tudhatja), hogy a rendezés végül jó lesz-e. Amiben azonban biztos lehet: rövid távon (mondjuk a következő választásig) tőkét kovácsolhat belőle. Ezért a politikai tőkéért persze fizetni kell: a haveroknak (itt most épp a FIFA-nak és a NOB-nak) komoly közpénzeket kell juttatni, a szabályokat az ő kedvük szerint kell alakítani.

Ne feledjük, a haveri kapitalizmus nem csak (talán nem is elsősorban) azért van, mert a közpénzekre, a szabályok személyre szabására az emberek, a vállalatok, a szervezetek oldalán kereslet van. Hanem azért, mert a kínálati oldal is jelen van: a kormányok politikai tőkét kovácsolhatnak az ilyen programokból.

***

Tegyük végül hozzá, a két nagyrendezvény nem csak ezen a kapitalizmust romboló hatása miatt problémás. Tudjuk, hogy azokhoz jó néhány bűnözői aktivitás is társul – olyan, amely ilyen tömegű turistamozgás nélkül elmaradna. Elég nyilvánvaló adataink vannak arra, hogy az ilyen események kapcsán az emberkereskedelem (különösen a prostituáltak rendező országba juttatása) jelentősen megnő. A média a sportágak számára elengedhetetlen, és jól kifizetődő figyelmét szintén sok mindenre ki lehet használni. Elég a pekingi olimpiára időzített orosz-georgiai háború esetére gondolni. De itt nem ezek az érvek voltak a középpontban. Most a haveri kapitalizmusról szóltunk. 

 ***

Sokan temetik ezeket a nagy tornákat - az előzőek miatt nem lennék szomorú, ha igazuk lenne. A mostaninak egy pozitív eredménye volt: a németek vagány, jégkorongszerű focija nyert.

És akkor mostantól figyeljünk inkább más (kézzel is játszott) sportokra. Egyelőre a vízilabdára. 

(A kép ismétlés. Egy olyan bejegyzésben szerepelt először, amelyben megmutattuk, hogy egy sportág,  egy sportrendezvény, egy sportszervezet nem csak a haveri kapitalizmus, a politikai kapcsolatok, hanem az abban résztvevők együttműködése miatt is lehet sikeres.)