Ismét benne vagyunk egy nagy világszintű sportesemény sűrűjében. Ez azért felizgat szinte mindenkit, még a keresztény hittel bíró és kapitalista meggyőződéssel bíró szakembereket is (lásd pl. ezt a bejegyzést az American Enterprise Institute blogján, vagy éppen Acton Institute blogjánka egyik bejegyzését).

Figyelembe véve, hogy az elmúlt 20 évben a magyar válogatott nem képviseltette/ képviseli magát, az ember kénytelen mások örömének örülni, velük szurkolni. Bár őszintén nem áll távol tőlem az, hogy a jó játéknak örüljek az akárhonnan is jön. Bár azt is bevallom, hogy általában a kevésbé sztár csapatoknak szurkolok szinte mindig. Ez a foci világbajnokság is jól mutatja, hogy a kevésbé esélyesnek tartott csapatok is győzhetnek: ki gondolta volna, hogy a D csoportból  nem Anglia és Olaszország, hanem Costa Rica és Uruguay jut majd tovább. Ha szabályok megfelelőek és be is tartjuk, akkor egyenes és nem lejt se ide, se oda a pálya.

Vasárnap éjszaka nem tudtam aludni. Hála az időeltolódásnak könnyen megoldható volt az álmatlanság, így megnéztem a Costa Rica - Görögország meccset. Costa Rica meg is nyerte a meccset, igaz nagy küzdelem árán. Látván a szimpatikus csapatot, küzdelmet, be is kerültek a kedvenc-jelölt országok közé. A kötődés azért már meg van tárgyiasult formában: az Ex Libris pecsétünk Costa Rica-ról származik. Kicsit hasonló a helyzet, mint amikor Montenegró iránt egy Panorámás riport annyira felizgatott, hogy 1.5 év múlva nyáron célba vettük és azóta is, hogy az egyik kedvenc. Az biztos, hogy még tanulmányozni kell Costa Rica történelmét, jelenkori gazdaságát (nincs hadseregük, és a természeti erőforrások mellett a modern iparban is részt vállalnak), de azért két dolgot érdemes felidézni ezeket a sikereket látva:

- A Costa Rica-i csapat imádságos lelkülettel áll neki minden meccsnek, együtt gondolván arra, hogy a munkával, a játékkal a Teremtőt is dicsérjük. (A friss Képmásban írt erről egy jó cikket Krúdy Tamás a Foci VB margójára címmel, amiben Wesley Sneijder "jó útra" térését mutatja be). Ezt mutatja az együtt imádkozó csapat, vagy éppen az, hogy egy-egy cserejátékos imádkozva, keresztet vetve lép be a pályára.

- Floribeth Mora, akinek 2011-ben bekövetkezett csodás gyógyulása nyitotta meg az utat II. János Pál szentté avatása előtt is, Costa Rica-i. A Costa Rica-i hölgy a csodát a maga egyszerűségén éli meg, demonstrálva, hogy a csoda nem az Ő nagyszerűségét, hanem a Jóisten felfoghatatlanságát fejezi ki. (A Verbita misszionáriusok Világposta Újságának friss nyári, egyelőre csak nyomtatottan forgatható számában is van egy jópofa útibeszámoló arról, hogy amikor személyesen megkeresték Floribeth Mora-t).

A csodák körülöttünk vannak, meg kell látnunk Őket. A csodák, ahogy elérték Costa Rica-t, elérhetnek bennünk bennünket is. Tegyünk érte és bízzunk a Teremtő gondoskodásában!