Kereszténység és kapitalizmus


2015.máj.27.
Írta: d.homolya komment

Kooperatív egyensúlyok

Az elmúlt héten szombaton érkezett a hír, hogy 87 éves korában elhunyt John Nash, Nobel-díjas közgazdász. Gyakorlatilag 2-3 év alatt alkotta meg életművét. A Közgazdasági Nobel díjasok című kötetben Forgó Ferenc professzor John Nash kontribúcióját a közgazdaságtan…

Tovább

Az évkezdő szent: Nagy Szent Bazil, a józan gondolkodás kelyhe

Az Óév végeztével az Újév kezdetén értékeljük az elmúlt évet, jövőbe tekintünk, terveket fogalmazunk meg. Az új év új lehetőséget teremt arra, hogy BÚÉK jókívánságot ne csak a Boldog Új Évet Kívánok rövidítéseként értelmezzük, hanem az év kezdetével szívünkbe…

Tovább

Hogyan lehetünk jó sáfárok?

A Szentírás gazdálkodással legegyértelműbben foglalkozó példabeszédei, amelyek a hűséges intéző példázatát állítják elénk, fordítástól függően hűséges szolgát, intézőt, jó sáfárt említve. Máté evangéliuma két részben is foglalkozik azzal, hogy kit tekinthetünk…

Tovább

Centesimus Annus 7. pont – kommentár

"Idézzük fel, mit tanít a történelem a megengedett vagy legalábbis a törvény által nem tiltott szerződésekről, amelyek anélkül köttettek, hogy garanciát adtak volna a munkaidőre, a munka egészséges körülményeire vonatkozóan, s nem voltak tekintettel a munkára jelentkezők…

Tovább

Centesimus Annus 5. pont – Kommentár

„A pápa szándéka kétségtelenül a béke helyreállítása volt, és az enciklika korabeli olvasójának nem kerülhette el a figyelmét, hogy felhívásában milyen nyíltan ítélte el az osztályharcot. De nagyon is tudatában volt annak a ténynek, hogy a béke az igazságosság alapjára…

Tovább
süti beállítások módosítása