Mi, akik ezt a blogot írjuk (és fogjuk majd, ha a munkánk kellő időt enged rá) Ronald Coase köpönyegéből bújtunk ki.

Az ő írásaiból tanultuk meg azt, hogy miért nem érdemes "piacról" beszélni: szabályozatlan piac nincs és soha nem is volt. A piacot mindig erkölcsi, jogi, kormányzati intézmények korlátozzák. Jól vagy rosszul. A közgazdaságtan (és személyes meggyőződésem szerint a jogtudomány) fő feladata, hogy megértsük, hogy ezek az intézmények hogyan hatnak az életünkre. Csak ha ezt megértettük, akkor beszélhetünk arról, hogy ezek jók vagy rosszak. Pontosabban: teljesen megérteni soha nem fogjuk; a feladat az, hogy olyan eszközöket keressünk, amelyek alkalmasak lehetnek erre a feladatra. Azt, hogy ez a feladat, ezt nem Coase-tól nem tanultuk: sokan mások is elmondták már az évszázadok során. Ő olyan eszközt is adott, amely alkalmas lehet ennek megértésére: a tranzakciós költségek modelljét. Ez nagyjából - anélkül, hogy nagyon elvesznék a szakmai részletekben - azt vizsgálja, hogy mi akadályoz meg két vagy több embert abban, hogy megtegyék azt, ami mindegyiküknek jó lenne, ami kölcsönösen jó lenne. Mi akadályozza meg a kooperációt, mi akadályozza meg a kereskedelmet?  Katolikusként hozzátehetjük: mi akadályozza meg azt, hogy a szubszidiaritás intézményei, a kis közösségek működjenek.

Mióta Ronald Coase erre a kérdésre irányította figyelmet megszámlálhatatlan cikk, közgazdasági, jogtudományi válasz született erre. Mert a kérdése jó volt.
És ez talán a legtöbb, amit egy tudós elérhet.

Megjelent, és az interneten elérhető cikkeiből egy angol válogatás itt.
Magyarul: Ronald H. Coase: A vállalat, a piac és a jog. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004