Az adószedő is lehet szent?

A kérdésre sommásan válaszolva: Igen. Ráadásul van is rá példa. Ennek felidézése nem is lehetne aktuálisabb: November 16-án indult el ez a kereszténység és kapitalizmus viszonyát vizsgáló blog, a keleti rítusú katolikusok (közismertebb nevén: görögkatolikusok) pedig ezen a napon Szent Máté apostol és evangélista emlékét tisztelik. Máté vámszedő volt, akit Jézus meghívott, "...amint ott ült a vámnál. Szólt neki: "Kövess engem!" Az felállt és követte." (maga Máté írta ezt: Mt. 9.9) Jézus aztán a többi tanítvánnyal letelepedett egy asztalhoz vámosokkal, nem kis felháborodást kiváltva a farizeusok között.  

Ma sincs ez másként. Egy-egy keresztény társaságban meghökkentést vált ki egy gazdasági ügyekkel foglalkozó, keresztény hitét fontosnak tartó szakember, pláne egy bankár. Pedig a Katolikus Egyház társadalmi tanítása sem azt mondja, hogy nincs szükség gazdasági szakemberekre, nem követeli, hogy térjünk vissza az ősközösséghez, legyünk önellátóak. Hanem például azt, hogy "A történelmi tapasztalat igazolja, hogy megfelelő pénzügyi rendszer nélkül gazdasági növekedés sem lehetne." (Egyház társadalmi tanításának kompendiuma 368.), egyúttal persze gazdasági tevékenységet az erkölcsnek kell áthatnia: "A gazdaság morális dimenziója összekapcsolja a gazdasági hatékonyságot és az emberiség szolidáris fejlődését, jóllehet ezek egymástól különböző, alternatív, ám ugyanakkor egymástól elválaszthatatlan célok." (Egyház társadalmi tanításának kompendiuma 332.)  Ez nem könnyű feladat, de egy keresztény ember küldetése éppen erről szól.

Szent Máté, a vámos tanítvány lett, megírta evangéliumát és a legenda szerint Etiópiában halt vértanúhalált. Ezen előtörténet alapján lett a pénzügyekkel foglalkozók védőszentje. Tükrözve Máté eredeti szakmáját evangéliumában sokkal többféle és pontosabb módon felidézett pénznem jelenik meg, segítve a gazdaságtörténeti munkákat is. Végül pedig feltehetjük a kérdést: Gazdasági ügyekkel foglalkozókként mi is lehetünk szentek? Erre kaptunk parancsot:  "Legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között!" (1Pét 1, 15) Nem kell vértanúságot vállalni ehhez, "csak" tenni a dolgunkat. Rajtunk is múlik... 

szent mate.jpgSzent Máté ikonja a hajdúböszörményi görögkatolikus templomban (forrás: parochia.hu)