Weinandy atya az igazi Ferencről, aki mutatja az Egyház  jelenlegi válságából kifelé vezető utat. „Mit tett hát Ferenc? Nekilátott, hogy megváltoztassa az Egyház hitbeli és erkölcsi tanítását, hogy végül magát az Egyházat utasítsa el? Végül is korának egyes „megújulási mozgalmai” az Egyházon belül éppen ezt javasolták. Nem. Ferenc az Egyház hűséges fiakánt tudta, hogy az csak úgy javítható meg, ha újra tantételeinek életadó igazságai válnak azokká a kövekké, amelyekből felépül.”

Szeretni az Egyházat

Fr. Thomas G. Weinandy, OFM, Cap. 

Néha nehéz szeretni a Római Katolikus Egyházat. Szűnni nem akaró szexuális és pénzügyi botrányai csüggedté és cinikussá tehetnek bennünket az Egyház jelenlegi állapotát illetően, sőt haragossá is, amiért úgy tűnhet, képtelen a reformra. De komolyabb okunk is van az aggodalomra. Ma sok katolikus kelti azt a benyomást, hogy nem szereti az Egyházat – nem a bűnös tagjai miatt, hanem mert nem tetszik neki az Egyház abban a formában, ahogyan hagyományosan létezik.

Idejétmúltnak tartják a vallási tantételeit, halott dogmáknak a múltból, amelyek fojtogató jelenléte gátja a valódi megújulásnak. Ugyanígy az Egyház hagyományos erkölcsi tanításában is – különösen a házasságról és a szexualitásról – merev és irgalmatlan törvényeket és rugalmatlan szabályokat látnak, amelyek nem engedik az embereknek, hogy azok legyenek, „akik ők valójában”.

Azt hiszik, hogy ezek a törvények megfosztják a férfiakat és a nőket a szabadságuktól, az eredendő joguktól, hogy azt válasszák, ami a legjobb nekik. A szemükben az Egyház erkölcsi tanai csak bűntudattól gyötört, boldogtalan élethez vezetnek. Egy ilyen Egyházat pedig nem lehet szeretni. Ahhoz, hogy szeretni lehessen, az Egyháznak meg kell változnia, méghozzá alapjaiban. Azoknak pedig, akiket a Szentlélek erre ráébresztett, az a hivatásuk, hogy politikai és pénzügyi hatalmukat felhasználva véghez vigyék ezt a változtatást.

Amikor San Damiano elhagyott templomában imádkozott, Assisi Szent Ferencnek ezeket a szavakat mondta a keresztre feszített Jézus: „Ferenc, menj és javítsd meg omladozó házamat!” A maga ártatlanságában Ferenc elkezdett köveket gyűjteni és újjáépíteni a templomot, majd továbbiakat is. Csak később eszmélt rá, hogy magának az Egyháznak, Krisztus Testének van szüksége lelki újjáépítésre.

Mit tett hát Ferenc? Nekilátott, hogy megváltoztassa az Egyház hitbeli és erkölcsi tanítását, hogy végül magát az Egyházat utasítsa el? Végül is korának egyes „megújulási mozgalmai” az Egyházon belül éppen ezt javasolták. Nem. Ferenc az Egyház hűséges fiakánt tudta, hogy az csak úgy javítható meg, ha újra tantételeinek életadó igazságai válnak azokká a kövekké, amelyekből felépül. Ezért Ferenc szóval és tettel felelevenítette a hit misztériumait az Egyházon belül.

Prédikációinak alapja a Megtestesülés doktrínája volt. Isten Fia valóságosan emberré lett Mária méhében. Szegénnyé vált emberségünkben, hogy gazdaggá tegyen minket az Ő istenségében. És hogyan nyilváníthatta volna ki jobban Ferenc ezt a döbbenetes igazságot, mint hogy előadja? Így is tett. Újra megrendezte a jászol-jelenetet Greccio hegyi városkájában. Juhok, marhák és szamarak között a Megtestesülés életre kelt. A gyermek Jézus, Mária fia és az Atya örök Fia megjelent Ferenc karjaiban.

Az emberek élete átalakult. Hallgattak a szavára, amely bűnbánatra és a Megváltójukba vetett hitre hívta őket. Újra Krisztus Egyházának élő köveivé váltak.

*

Ha a Megtestesülés volt az alapja Ferenc vállalkozásának, hogy újjáépítse az Egyházat, akkor a keresztre feszített Jézus iránti szeretete volt a záróköve. A kereszten a szegény Jézus felajánlotta szent és bűntelen életét a bűnök bocsánatáért, és ezzel kiérdemelte a dicsőséges feltámadását. Ebben a kettős cselekedetben Jézus a vér és a víz által, amely átszúrt oldalából folyt ki, életre hívta szent és tiszta jegyesét – az Egyházat.

Ferenc ugyanezért a jegyesért, ugyanezért az Egyházért áldozta fel életét, azzal a céllal, hogy újra szentté tegye. A stigmák, a szegek és a lándzsa fizikai jegyei nem egyszerűen azt jelezték, hogy Ferenc a keresztre feszített Jézus élő hasonmása. Inkább annak voltak a jelei, hogy ő – Jézust utánozva – teljesen felajánlotta magát az Egyház megújulásáért. Amint Krisztus az ő Egyházának örök, szerető, keresztre feszített jegyese, úgy Ferenc az Egyház szerető, keresztre feszített jegyese volt a saját korában.

Míg a megújulás hamis hirdetői megvetették a testi szentségeket, Ferenc dicsőítette őket az anyagi mivoltukban. Az anyag ugyanis Isten dicsőségét nyilvánítja ki: napfivér és holdnővér, tűzfivér és víznővér. Az Eucharisztia – minden szentség közül a leginkább anyagi – volt Ferenc legnagyobb öröme. Maga a kenyér és maga a bor alakult át a testben feltámadt Jézus feltámadt testévé és vérévé.

Így az ember élő testi közösségre lép az élő testi Jézussal. Testünk szegénységét meggazdagítja Jézus feltámadt teste – és kölcsönösen megmaradunk egymásban az örök életre. Ferenc számára az Eucharisztia nem elavult doktrína volt, hanem az Egyház életének forrása és csúcspontja.

Ezeknek az igazságot közlő és életet adó tantételeknek a kontextusában Ferenc arra buzdította korának embereit, hogy bánják meg bűneiket és éljenek szent életet. Nem gondolta, hogy az Egyház erkölcsi tanítása merev rendelkezésekből állna, amelyeket nem lehet betartani. Ehelyett, saját élettapasztalatából tudta, hogy az Úr Jézusban való hit és a parancsainak megtartása abban a formában, ahogyan azokat az Egyház megvallotta, Lélekkel teli szabadsághoz, szentséghez és boldogsághoz vezet.

Fiatalkori ostobaságára emlékezve Ferenc felismerte, hogy amellett érvelni, hogy az Egyház változtassa meg az erkölcsi tanítását, annyit jelent, mint a halált kínálni a világnak – gyötrelmes életet itt ezen a földön és örökké tartó szenvedést a Pokolban. Áldozati szeretetében arra vágyott, hogy megjavítsa Jézus Egyházát, a fény és az élet szentélyévé tegye egy olyan világban, amelyet elsötétített a bűn és a halál.

Nehéz szeretni a ma ütött-kopott Egyházát. Mégis azok a szavak, amelyeket Jézus mondott a keresztről Ferencnek, a fülünkben visszhangoznak: „Javítsd meg omladozó házamat!” Ferenc és az összes szentek a példaképeink. Nem „új egyházat” kell építenünk a Sátán álnok hazugságaira alapozva. Hanem Jézus ősi, mégis mindig új Egyházát kell újjáépítenünk: egy olyan templomot, amely az igaz apostoli tanítás élő köveiből épül, a hit misztériumaiból, amelyek az élet szentségét táplálják.   

Ezt tenni annyi, mint Krisztus menyasszonyát szeretni – az Egyházat, amelyet Jézus eljegyzett magával.

Eredeti megjelenés: The Catholic Thing, 2021. november 14.