Idén is eljött a Valentin nap előtti hét és a Házasság hete. Tavaly már posztoltam erről egyet. Nagyon sok újat nem tudnék magamtól hozzátenni a témához, legfeljebb az elmúlt egy év tapasztalatait, napi küzdelmeinket és hála a Gondviselésnek fejlődésünk örömét. Így nem is saját gondolatokat, hanem Carlo Carretto "Család, kis egyház" című könyvből emelnék ki számos gondolatot. A 2008-ban a Máltai könyvek sorozatban megjelent könyv igazi remekmű, egy szerzetes "tollából", minden házaspárnak, de jegyben és együtt-járónak is csak ajánlani tudom. Jól tükrözi azt, amit tavaly én is megfogalmaztam, hogy "A férj és a feleség együtt egy király és királyné, egy kis ország vezetői". Az 1910 és 1988 között élt olasz Carlo Carretto az olasz Katolikus Akció főtitkára volt. A szervezeten belüli feszültségek miatt tisztségétől való megválás után remeteségbe vonult Észak-Afrikába, a Szahara szélére. A romantikus Madonna-tisztelet, a külsőségek helyett Máriához fűződő kapcsolatában a bensőséges egyszerűséget kereste. Munkássága során az igazi, mély hitet akarta átadni az embereknek.

Lentiekben a könyvéből számos idézetet idemásoltam, de hármat kiemelnék közülük:

• A család válságában, így a megoldásban nekünk keresztényeknek is van szerepünk...: "A keresztény család óriási változásokon ment keresztül, és az sem elhanyagolható, hogy XII Piusz olyan szavakkal fordult a családokhoz, mint előtte egyetlen pápa sem. Család, kis egyház. ... A család, egyéb belső és külső okok mellett, azért omlott össze, mert rengeteg keresztény kiüresítette, alulbecsülte.  Úgy tekintettek rá, mint menekülési útvonalra, ha nincs más hivatása az embernek. Keveset beszéltek a családról, és akkor is rosszul, nem volt benne láng, költészet, erő." (p. 205.)
• ...de a válságon segíthet a házastársi szeretet: "Amikor a férfi szereti a nőt, és fordítva, akkor ráhagyatkozik. Hozzá akar tartozni, és arra vágyik, hogy a másik hozzá tartozzék. Minden szeretet felébreszti bennünk a kölcsönösség vágyát, de itt nemcsak viszonzást várunk a szeretett teremtménytől, hanem azt a különleges szerelmet, amelyben ő hozzánk tartozik, csakis hozzánk épp olyan mértékben, mint amilyen mértékben mi hozzá akarunk tartozni." (p.38.)

• .., és a család, mint spirituális közösség: "Gondolatban visszatérek régi barátomhoz, aki először engedett bepillantást ebbe az életben, ahol a mediterrán férj és feleség együtt mondják a dicséreteket, a zsolozsma imaóráit, és együtt, egymás kezét fogva spiritualitásuk láncolatába fűzik saját szeretetük és Isten szeretetének gyümölcseit, gyermekeiket. Ilyen holnapról álmodom, mert érzem hogy a mai keresztényeknek sikerül majd létrehozniuk a modern világ eme új kolostorait, a társadalom új szövetének legszilárdabb sejtjeit." (p. 209-2010.)

  További idézetek a lentiekben találhatóak:

„Soha nem szabad szembeállítani a házasság álmát a szüzesség álmával. Nem szabad olyan vaknak lennünk, hogy elrejtsük a fiatalok elől a nagy hívás lehetőségét, vagyis önmagunk teljes Istennek ajándékozásának egy sokkal emelkedettebb, sokkal hősiesebb útját, amelyet Maritain úgy hív, „amour fou”, amit én úgy próbálok lefordítani, hogy a Magasságbeli „őrült szeretete”" (p. 18.)

„Igen, semmilyen más emberi kapcsolat nem tükrözi oly méységesen ezt az Isten által kért szeretetet, mint a házastársi szeretet. Sem az apa és fiú, sem a testvérek, sem a barátok közötti szeretetben nincs meg az a teljes odaadás, amely a házastársak között létezik. A kapcsolat alapja feltétel nélküli odaadás. Ekkor élünk a legszebb szavakkal, a legkedvesebb hasonlatokkal, ebben a találkjuk meg a legmeghatározóbb tanításokat a lélek és Isten, Krisztus és az egyhéz kapcsolatára vonatkozóan.

Amikor a férfi szereti a nőt, és fordítva, akkor ráhagyatkozik. Hozzá akar tartozni, és arra vágyik, hogya másik hozzá tartozzék. Minden szeretet felébreszti bennünk a kölcsönösség vágyát, de itt nemcsak viszonzást várunk a szeretett teremtménytől, hanem azt a különleges szerelmet, amelyben ő hozzánk tartozik, csakis hozzánk épp olyan mértékben, mint amilyen mértékben mi hozzá akarunk tartozni.

Ez a szerelem egészen különleges egyesülésre törekszik, amelyben két személy eggyé válik – ketten egy testté lesznek – és olyan szoros egységes hoz létre, amely csakis közöttük lehetséges." (p. 38.)

"De a házasság nem csak ebben az értelemben termékeny. A gyermekek születésén túl, lelki, szellemi értelemben is az. A házasság akkor fontos dolog, ha nem születik belőle gyermek, mert már önmagában létrejött egységként is választ ad Isten pontosan megfogalmazott akaratára: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő”. (Ter 2,18)

A puritánok a testi egyesülés egyetlen értelmét a gyermeknemzésben látják, és úgy tekintenek a szerelemre, mintha valami szükséges rossz volna, amelynek sajnos alá kell vetni magukat, ha gyermekeket akarnak. A katolikus egyház, az igazság letéteményese azonban egészen másképp gondolkodik, és gyermekeinek ezt az imádságot tanítja: „Urunk, aki az emberi lények megteremtésével, amikor a férfiból alkottad meg a nőt, kinyilatkoztattad, hogy létezik a test és az édes szerelem egysége…”(részlet a házasságkötés szertartásából)

„Édes szerelemről” beszél hát az egyház és e szerelem akkor is édes, ha Isten valamilyen rejtett szándéka okán a házasságot nem örvendezteti meg gyermekek születése." (p. 40.)

"Ha ezt nem érzi az a fiatalember, ha nem látja, hogy leendő társa megéli a karitászt, ne kezdjen vele kapcsolatot, mert akkor nem kis egyház épít, hanem egyszerűen kis szalon, vagy egy kis… baromfiudvart.

Még azt is mondanám, hogy az éberségnek arra kell ösztönöznie a fiatalembert, hogy világosan beszéljen jegyesének a házasság valódi keresztény ideáljából eredő két alapvető témáról, amelyek csak olyan emberben vetődnek fel, aki érti az áldozat értékét: a gyermekek kérdéséről és a felebaráti szeretetről.

Ígéretet kell tenniük egymásnak, ami többé-kevésbé így hangozhatna:

1. Minden gyereket elfogadunk, akit Isten szeretete ad nekünk.
2. Nem zárkózunk be otthonunk önzéésbe, hanem a lehetőség határain belül, és még azokon is túl folytatjuk az apostoli munkát olyan társadalmi tevékenységek formájában, amelyek családunkat az emberek közösségébe ágyazzák.

És a döntés után is virrasztani kell.

Kemény szavak ezek, amelyeket az ifjú jegyeseknek el kell mondanom, de nem hallgathatok, hogy meg ne tévesszen Őket." (p. 89.)

Házasságra készülő fiatalok sokszor nem tudják, hogyan lehetne a lelki ideál magasságába emelni elhivatottságukat…A következő  merész gondolatot szoktam elmondani nekik: Gondoltál már arra az örömre, amelyet Isten a világ teremtésekor élt át? Arra az örömujjogásra, amikor látta, hogy a káoszból a teremtés rendje lesz, és uralma alatt a dolgok formát, testet öltenek. Ennek az örömnek a halovány mását fogod érezni, amikor a szerelem elragadtatásában, a házastársaddal való bensőséges egységben, a nemlét káoszából felsejlik a lelkedben majdan megszülető gyermeked kis arca, teste. (p. 108.)

"Azt senki sem mondta, hogy minden kényelmes és könnyű lesz, senki nem mondta, hogy minden gyermekünk mérnök vagy ügyvéd lesz, senki sem mondta, hogy drága ruhákban fognak járni. Azt viszont tudjuk, hogy nem halnak meg, mielőtt küldetésük beteljesedik, tudjuk, hogy mindig lesz kenyerük, megnyílik előttök hivatások útja, szívükben mindig béke és öröm lesz, hiszen Istenhez tartoznak." (p.151.)

"Elgondolkodtál már valaha azon, hogy Isten, aki ilyen nagylelkú, ilyen szerető szívű és hatalmas miért engedi, hogy a családok annyi megpróbáltatáson menjenek keresztül ezen a világon? Miért kell az emberiség kilenctizedének ennyit küzdenie, hogy kielégítse szükségleteit?

Túl az erkölcsromboló szegénységen, amelyet nyomornak mondunk, és amely szinte mindig valami szenvedély vagy társadalmi igazság miatt alakul ki, miért van az, hogy oly sokak életét átszövi a kenyérért folytatott mindennapos küzdelem?

Hiszem, hogy létezik isteni gondviselés, a szeretet gondviselése.

Ha kényelmesen és gazdagon élnénk, nehezen maradnánk meg Isten törvényében, s nem egykönnyen érnénk el azokat az eredményeket,amelyeket annyi fáradozás árán szerzünk meg." (p. 178)

"Szép, de nagyon nehéz a szüzesség útja, hívogatóan vonzó, mégis kemény út…

Gondolkodtál már azon, milyen szomorú azoknak a felszentelteknek az élete, akik alkudoznak sorsukkal? Az emberiről és az isteniről is lemondanak, alkudoznak az éggel és a földdel is, Krisztus jegyesei, akik szerelmét elárulják, egy másik szerelméért.

Nem, nem, nem! Senki nem kötelezi az embert, hogy ezt az utat válasssza, de ha egyszer döntött, nincs visszaút. Olyan, mint egy sírig tartó lakodalom. És a törvénye feltétlen, teljes hűség.

…

De melyik a jobb út? … Fel kell építenünk otthonunkat, a kis egyházat vagy le kell mondanunk róla?

Azt hiszem ez a válasz: az a jobb út, amelyiket ő akarja nekünk, a legjobb út az ő szeretteljes akarat.

A házasság vagy a szüzesség a jobb?

Elég már abból, hogy a végtelenségig vitatkozunk az utak rangsorolásáról! Úgy érzem ezzel előcsalogatjuk, feltüzeljük a kollektív gőgöt. Úgy érzem az ég útját versenyfutás színterévé változtatjuk, ahol a féltékeny ellenfelek szánakozva tekintetenek mindenkire, aki nem az ő csapatuk tagja. A házasság vagy a szüzesség jobb? Rosszul feltett, elméleti kérdés, nem segít a problémám megoldásában.

Jobb lenn így kérdezni: mit akar tőlem az Isten? Mi a terve velem?

Ha azt akarja, hogy megnősüljek, akkor számomra az a jobb út. Ha azt akarja, hogy mondjak le a házasságról, akkor az az én utam. A jobb út tehát a „voluntas Dei”, az Isten akarata." (p. 191.)

"Vannak férfiak, akik anélkül, hogy sokat gondolkodtak volna róla, kizárják életükből a házasság gondolatát. És ezek olykor sajnos keresztény jelmezt öltenek. Félnek a nőktől, és ezt „tisztaságnak” hívják.

Lusták, és nincs kedvük eltartani egy egész családot, és ezt „lemondásnak” nevezik.

 Betegek, nem érzik, hogy szükségük van gyermekekre, és ezt „szüzességnek” mondják.

Vannak olyanok is, akiknek eszükbe sem jut a házasság, mert középszerű életnek tartják. Ők különösen veszélyesek az egyház számára, mert éles eszűek, beképzeltek." (p. 195)

"Sienai Szent Bernardint annyira gyötörte meghívásának gondja, hogy elvesztette nyugalmát és egészségét is. Amikor később, érett fejjel visszagondolt erre az időszakra, türelmetlenségére, ezt mondta: „Jobban rá kellett volna bíznom magam az Úrra! Milyen nehéz mozdulatlannak lenni Isten karjában. Nem voltam még érett arra, hogy megértsem Isten válaszát. Ő ha türelmes lettem volna!” És a Szentírással együtt mondta: „Jó csendben várni az Úrra, mert Ő megszabadít” Siral 3,26" (p. 199)

"A keresztény család óriási változásokon ment keresztül, és az sem elhanyagolható, hogy XII Piusz olyan szavakkal fordult a családokhoz, mint előtte egyetlen pápa sem. Család, kis egyház Nem tudom, gondolkodtatok-e már azon, vajon mi az oka annak, hogy az utóbbi időben a világi hívők száma összeomlásszerűen csökken. Ha feltenném ez a kérdés, a plébánosok kilencven százaléka azt válaszolná: mert összeomlott a család. Eddig igaz is.

De ha továbbmennék, és megkérdezném, miért omlott össze a család, mér nem lennének ilyen magabiztos, egyszerű és egybehangzó feleletek. Mondok egy választ: kissé kemény, de gondolkodásra késztet.

A család, egyéb belső és külső okok mellett, azért omlott össze, mert rengeteg keresztény kiüresítette, alulbecsülte.  Úgy tekintetek rá, mint menekülési útvonalra, ha nincs más hivatása az embernek. Keveset beszéltek a családról, és akkor is rosszul, nem volt benne láng, költészet, erő." (p. 205)

"Gondolatban visszatérek régi barátomhoz, aki először engedett bepillantást ebbe az életben, ahol a mediterrán férj és feleség együtt mondják a dicséreteket, a zsolozsma imaóráit, és együtt, egymás kezét fogva spiritualitásuk láncolatába fűzik saját szeretetük és Isten szeretetének gyümölcseit, gyermekeiket

Ilyen holnapról álmodom, mert érzem hogy a mai keresztényeknek sikerül majd létrehozniuk a modern világ eme új kolostorait, a társadalom új szövetének legszilárdabb sejtjeit.

Két hónappal ezelőtt láttam az egyik legfiatalabb baráti házaspár hálószobáját. A bútorok között is volt egy újdonság. Nem közönséges térdeplő volt, mert két hely volt rajta… Egymás mellett tudtak imádkozni.

Ha majd a legjobb keresztények körében hasonló ötletek győzedelmeskednek, ha majd a térdeplő minden házastárs hálószobájában kétszemélyes lesz, és gyermekeik családjaiban is egyre több térdeplő lesz, akkor érkezünk meg abba a világba, amelyet oly vágyakozva várunk." (p. 209-210)