A Megtestülés


churchofnativity.jpgKarácsony ünnepén egy nagy csodát élhetünk évről évre: Isten fia közénk jött, hogy kifejezze szeretetét és megváltson minket. Ez egész életünkre kihatással kell, hogy legyen. Michael Novak katolikus filozófus, diplomata, író sokszor hivatkozott  A demokratikus kapitalizmus szelleme című könyvében is kiemelt helyen kezeli a Megtestesülést. (Későbbiekben erről a műről majd még szeretnék külön is írni, hiszen blogunk témájában ez egy igazi alapmű.)

Michael Novák művében hat teológiai doktrínát (tantételt) emel ki, amelyek erőteljes szerepet játszottak abban, hogy olyan intézményeket hozzon létre az emberiség, melyek "segítik a gazdasági fejlődést, a politikai szabadságot és az emberi haladásnak való erkölcsi-kulturális elkötezettséget." Ezen doktrínák sorában a Szentháromság, Versengés, Az eredendő bűn, A birodalmak elválasztása és Caritas mellett megjelenik a Megtestesülés is.

A Karácsonyi ünnepre tekintettel most a Megtestesüléshez kapcsolódó vezér gondolatot emelem ki: "...Isten megalázta magát, belépett az emberi történelembe. ... Az Isten ezáltal nem szétfeszítette a történelem kereteit, hanem éppenhogy tiszteletben tartotta annak kereteit. Elfogadta az emberi sorsot... A megtestesülés egyik legfájdalmasabb tanulsága az a bonyolult tanítása, hogy az embernek meg kell tanulnia, hogy alázatos legyen, hogy szembenézzen a tényekkel és realizmusra kényszerítse önmagát.... A megtestesülés reménységet adó, de nem utópisztikus doktrína." 

Kívánom ezen a Karácsonyon, hogy minél többen felismerjük, hogy milyen nagy dolgot, milyen nagy lehetőséget kaptunk ott a betlehemi jászolnál. Ez azonban ez egy olyan lehetőség, amit nem csak úgy ölbe kaptunk, hanem, hogy kibontakoztassuk, folyamatosan tennünk kell. Ez a Titok ragyogja be életünket!

Áldott Karácsonyt minden olvasónknak!