"Hangsúlyozza a vasárnapi pihenő szükségességét, hogy lehetősége legyen a mennyei javakkal foglalkozni és megadni a tiszteletet az isteni felségnek. Ettől a jogtól, amely alapvető parancsolatban gyökeredzik, senki nem foszthatja meg az embert"

A Centesimus Annus 9. pontja folytatja tovább a munkaviszony korlátainak tárgyalását, de ezúttal egy a szociálpolitikai követeléseknél lényegesen fontosabb (ezért külön pontba kiemelt) problémával: a vallásszabadsággal. 

A vastag betűvel szedett az eredeti szöveg, normál betűvel szedve a mi  kommentárunk.

9. Ezekhez a jogokhoz XIII. Leó egy másikat is hozzáfűzött a munkások helyzetével kapcsolatban, amelyre jelentősége miatt óhajtok emlékeztetni: ez a vallás előírásainak szabad megtartásához való jog. Ezt a pápa világosan kinyilvánítja a munkások egyéb jogaival és feladataival összefüggésben, annak ellenére, hogy már az ő idejében általános volt a vélemény, hogy bizonyos dolgok kizárólag a magánélet területére tartoznak. Hangsúlyozza a vasárnapi pihenő szükségességét, hogy lehetősége legyen a mennyei javakkal foglalkozni és megadni a tiszteletet az isteni felségnek.[i] Ettől a jogtól, amely alapvető parancsolatban gyökeredzik, senki nem foszthatja meg az embert: „senkinek sincs megengedve, hogy büntetlenül megsértse az embernek ezt a méltóságát, amelyet maga Isten is nagy tisztelettel kezel”. Következésképpen az állam köteles biztosítani a munkásnak, hogy élhessen ezzel a szabadságával.[ii]

Nem téved, aki ebben a világos megnyilatkozásban a vallásszabadsághoz való jog elvének első megnyilvánulását látja, amely azóta számos nemzetközi nyilatkozat és konvenció,[iii] valamint az ünnepélyes zsinati nyilatkozat és ismételt tanításaim tárgya lett.[iv] Ezzel kapcsolatban fel kell tennünk a kérdést, vajon a hatályos törvényi rendelkezések és az ipari társadalmak gyakorlata napjainkban hatékonyan biztosítják-e ezt az elemi jogot a vasárnapi pihenőhöz.

***

Míg az előző pont elsősorban a munkavédelmi, klasszikus szociálpolitikai kérdéseket vette számba, a kilencedik külön tárgyalja - természetesen fontossága miatt - a vallásgyakorlás joga és a munkaszerződések közötti összefüggést. Ha folytatjuk a közgazdaságtan munkaszerződésekkel kapcsolatos fent megismert logikáját, akkor itt még egyértelműbb, hogy a szerződések felülírásához az információhiány szolgáltat alapot. A katolikus (keresztény) tanítás szerint ugyanis csak azért fogadhatunk el vallási kötelezettségeink tejesítését lehetetlenné tevő kötelezettségeket, mert a munkaszerződés megkötésekor (vagy más ígéret tételekor) nem vagyunk tisztában azok fontosságával. Vagy az igazságot, Istent, illetve a vallás fontosságát nem ismerjük fel saját életünkben, vagy – bár ezzel tisztában vagyunk – azt nem ismerjük fel, hogy a magunkra vállalt kötelezettség ezen vallási kötelezettségeink gyakorlását lehetetlenné teszi. A katolikus emberkép szerint ez vezethet ahhoz, hogy valaki akármilyen feltételekért, bérért cserébe elfogadja, hogy a munkaadója a vallása gyakorlásában, így személyes üdvösségének elérésében akadályozza.

Érdemes ezen a ponton hangsúlyozni azt is, hogy az enciklika viszonylag szűken szabja meg azon pontok körét, amikor a munkaszerződések szabadságát korlátozni engedi: a méltányos bér, a minimális munkafeltételek, a családi élet és a vallásszabadság hiánya esetén.