Az egészségügynek, mint sok más társadalmi szférának a problémáit gyakran jól kifejezi egy-egy statisztikai mérőszám. Amikor "kezünk közé" kerül egy ilyen szám, könnyen úgy érezhetjük, hogy jól megragadtunk egy jelenséget, mintegy az uralmunk alá hajtottuk, és nincs más hátra, mint hogy nekiveselkedjünk megváltoztatni a mérce állását.

Hogyan? Ha országos problémáról van szó, keressünk rá országos megoldást: bízzuk meg vele a nemzeti kormányzatot. (A statisztika nem véletlenül jelenti eredetileg az állami (statisticum) adatok gyűjtését). Ha világméretűről, hozzunk létre világkormányt.  Az okfejtésünkben azonban van egy logikai bakugrás: attól, hogy egy komplex jelenséget egy számmal megragadunk, még nem feltétlenül leszünk képesek azon központilag - vagy ami azt illeti, bárhogyan máshogy - változtatni. Nem tudom, van-e neve az ilyen típusú tévedésnek, de ritka éleslátással ragadta meg egy kiváló interjúban a Szent Imre kórház professzora, akit arról kérdeztek, hogyan lehetne ésszerű, az anyák és gyerekek érdekeit jobban szolgáló keretek közé terelni a császármetszések gyakorlatát:  

"- Létre lehetne hozni olyan általános normakontrollt, amivel országos csökkenés érhető el?

Nem! Ez nagy tévedés, ezt nem lehet központilag csökkenteni! Úgy lehetne mérsékelni a beavatkozások számát, ha egy kórházban például 35 százalék körüli arány esetén eldöntenék, hogy csökkenteni akarják a császármetszéseket. Ilyenkor összeül az egész társaság és megbeszélik, hogyan lehetne tenni az ügyért: ez a világon mindenhol így működik. Az, hogy központilag van egy protokoll, amit elrendelnek, nem működhet. A protokoll önmagában csak egy javaslat, amit mindenki úgy valósít meg, ahogyan akar. Ez pedig rengeteg tényezőtől függ: a főnöktől, a közösségtől, és attól, hogy a szülésznőket hogyan vonják be a feladatba. Ez persze az egész ügy nehézségét is megadja, de nem csak nálunk van ez így, hanem a világon mindenhol. És látható, hogy ahol csökken a császármetszések száma, ott lokálisan történik változás, nem globálisan, országosan."