Horribilis újraelosztás: többet adózunk, mint a középkorban?

adoszedo.jpgGyakran hallani, hogy jobban meg kellene adóztatni a gazdagokat, a bankokat, a spekulánsokat, a vállalkozókat vagy épp a politikusokat. Amellett, hogy mindebből nem jönne meg annyi bevétel, amennyivel az ország minden problémája orvosolható lenne, van mindezzel még egy probléma. Az pedig az állami újraelosztás mértéke. Mit gondolnak, a nemzeti összjövedelemnek Magyarországon hány százalékát osztja újra az állam? A Brian életében kiabálja az egyik próféta: nem öt, nem hét, kilenc élő kard csap le rátok! Nos, nem húsz, nem harminc, nem negyven, hanem 48 százalékot osztunk újra! Gondoljanak bele, majdnem a felét újraosztjuk a jövedelmeknek! Ez hatalmas mennyiségű törvényt és szabályozást, hatalmas bürokráciát igényel! S ezzel csak az európai középmezőnyben vagyunk!

Persze, akinek több van, az többet is tud elosztani, arányosan is: Philip Booth (vele a Magyar Kuríron és a Mandineren olvasható egy-egy interjú), az Institute of Ecomonic Affairs londoni, szabadpiaci elveket valló gazdasági kutatóintézet katolikus vezetője az általa szerkesztett Catholic Social Teaching and the Market Economy (A katolikus társadalmi tanítás és a piacgazdaság) című könyv 129. oldalán az adó és az állam méretének összefüggéséről szóló tanulmányában bemutatja, melyik európai országban mekkora volt az újraelosztás mértéke (pontosabban az állam működtetésére és az újraelosztásra adók által elvont összeg) 2005-ben. Eszerint a sokat csodált svédek horribilis mértékben, 59 százalékban osztják újra a nemzeti jövedelmet, míg a franciák 54, Belgium 49,7, Németország 49,4, az olaszok és a hollandok 48,5, a felénk szabadpiacinak titulált Egyesült Királyság 42,8, Japán 38,3, az sokak szerint szívtelen kapitalista Egyesült Államok is 35,9, s végül Írország 35,2 százalékban osztja újra nemzeti jövedelmét (GDP).

Összehasonlításképpen: a huszadik század elején a népszerű katolikus történész, Paul Johnson közlése szerint (A modern kor) Angliában még 10-15 százalék körül volt ez a mérték. 1910-ben pedig a Rubicon történelmi magazin 2012/6-os száma szerint (69. o.) Magyarországon a nemzeti összjövedelemnek a 20 százalékát központosította az állam, azaz az állami elvonás a felét sem érte el a jelenleginek. Akkoriban például a személyi jövedelemadó alsó kulcsa egy, felső kulcsa pedig 10 százalék volt.

Ebben a posztban nem szeretnék belemenni a (Rubicon hivatkozott számában egyébként bemutatott) középkori adóztatásba (akkoriban amúgy a mostani évekhez hasonlóan gyakran vetettek ki rendkívüli adókat), de talán így már láthatjuk, hogy az állami, egyházi és földesúri adókat összeadva sem valószínű, hogy az átlag középkori adóprés arányaiban elérte volna a mai terhelés nagyságrendjét. Sőt: a középkori adószint általában valószínűleg akkora volt, hogy a sokat szidott „neoliberálisok” (akárkik is legyenek azok) és „vadkapitalisták” mind a tíz ujjukat megnyalnák. Így rögtön más megvilágításba kerül a jobbágyok állítólagos elnyomása, kizsákmányolása (persze ilyen előfordult, időnként adókkal is, de az általános adószint akkor is jóval a mai alatt volt).

Akármit is gondoljunk az állam szerepéről a gazdaságban, talán belátható, hogy a mai, a történelemben soha nem látott mértékű állami újraelosztás mellett nehézkes a szociális kiadások és az adóprés növelése, az állam szerepének bővítése mellett érvelni. A szubszidiaritás elvét figyelembe véve pedig mindenképp decentralizációra, az állam gazdasági szerepének csökkentésére van szükség.

(Az illusztráció Marinus van Roymerswaele Adószedők című képe ,16. század.)