"Illyés elmondott néhány történetet arról is, hogy milyen sokan szeretnének a falvakból elvándorolni, és mennyien vágynak állami, nyugdíjas állásra. Ezt nagyon nyugtalanító jelenségnek, járhatatlan útnak tartotta, és állásfoglalása még egy vérbeli államellenes, libertárius gondolkodónak is becsületére vált volna", olvasható Papp István nemrég megjelent, a népi mozgalom történetéről szóló könyvében (A magyar népi mozgalom története 1920-1990). Amint idézi:

"Fogadjuk meg végre a század intézőinek korholó szavát, akik minden országban egyre szigorúbban ítélik el azt a jelenséget, hogy már az utolsó summás is a köztől remél mindent, így az egyéni kezdeményezés teljesen ellanyhul. Ne reméljünk a köztől mindent... ha a csordakút vagy a községháza előtt a híd beomlik, ne azt keresgéljük rögtön, hogy ebben melyik minisztérium illetékes, hanem csákányt és lapátot keressünk rögtön. Új iskolatető szükségessége esetén se azt nézzük, hogy a község szellemi vezetői közül kiket válasszunk ki a hivatalos köröknél a közbenjárásra. Az utazgatással, előszobázással, ide-odacsászkálással annyit időt eltöltenek, hogy azalatt a tetőt magát is megcisnálhatnák." (Illyés Gyula: Csizma az asztalon, Nyugat, 1941. 62.)