Előző posztomban már beszéltem a boldogságról. A karácsonyi szünetben olvasgatván még ehhez kapcsolódva érdekes gondolatokra jutottam:

A boldogság keresése gyakran vezet tévképzetekhez, vagy ahogy Sonja Lyubomirsky könyvében nevezi "boldogságmítoszok"-hoz: "Aminek boldogítania kellene, de nem boldogít Aminek nem volna szabad örömet okoznia, de mégis örömet okoz."

Pedig ha megtaláljuk azt, hogy miért vagyunk ott egy helyzetben az segít. A Képmás magazin 2016. januári számában van egy "A szorongás, mint lehetőség" című cikk, amiben Oloffson Placid bencés szerzetes szovjet Gulag tapasztalatát mutatja meg és azt, hogy hogyan találta meg ott is a küldetését: "Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket fogolytársaimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz évig. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rám talált az életfeladatom."

A Heti Válasz karácsonyi számában pedig Bagdy Emőke is megfogalmaz egy fontos gondolatot:"Pedig ha megkérdezném, mikor voltál boldog az életben azt mondanád: amikor megszületett a gyereked, megolelt a párod - csupa kapcsolati öröm!"

Végül, de nem utolsósorban fontos, hogy ne feledjük, hogy Jézus Krisztus is példát adott nekünk a boldogságról, az úgynevezett Hegyi beszédben, kezdve azzal, hogy "Boldogok a lelki a szegények!". Mit is jelent ez? Ferenc pápa adventi beszédeit idézte e kapcsán az Új Ember Karácsonyi számában (Ferenc pápa az Egyház szegénységéről is nyilatkozott itt, de arra majd egy másik posztban fogok kitérni): "Lélekben szegénynek lenni azt jelenti, hogy csak Isten gazdagságához ragaszkodunk...Ha banktulajdonos vagy, de a szíved szegény, ha nem ragaszkodik a pénzhez, akkor mindig szolgál."