Napjainkban többször felmerül a kérdés, hogy egy bankár lehet e tisztességes. Mint az alábbiakban be fogom mutatni, alapvetően a banki tevékenység nem hogy ellentmond a jó sáfárság gondolata, hanem pont, hogy összefügg azzal.

Azért is érdemes ezzel a témával foglalkozni, mert a pénz és pénzügyek iránt van egy természetes bizalmatlanság. Ahogy Friedrich Hayek fogalmazza meg a Végzetes önhittség című művének A kereskedelem és a pénz titokzatos világa fejezetében „abban a pillanatban, hogy az árucserét a pénz által közvetített indirekt csere helyettesíti, a könnyen érthetőség megszűnik, absztrakt interperszonális folyamatok kezdődnek meg, amelyek még a legfelvilágosultabb egyedi látókört is messze meghaladják.” Ebből kifolyólag „... a pénzzel kapcsolatos kettősség talán még legelterjedtebb: a pénz egyszerre jelenik meg mint a szabadság legerősebb, és mint az elnyomás legaljasabb eszköze.” Mint sok minden más dologgal is, a pénzügyi rendszer esetén is nem a pénzügyi rendszer jelenti önmagában a rosszat, hanem a helytelen, nem erényes használat vezet a rosszra. Böjte Csaba ferences atya fogalmazta meg egyszer 2012 novemberében a következőket: „Krisztus nem azt akarja, hogy pusztítsuk el a bankárokat a bankjaikkal együtt, hanem azt szeretné, hogy ők is - akárcsak mindenki más -, az anyagi világot bátran használják, de ne legyenek annak rabjai. Isten nem azt akarja, hogy valakik ellen háborúzzunk, hanem csak azt, hogy a szeretet, a jóság útján járva szabadon kövessük Őt. A pénz csak eszköz, és ezt is akárcsak bármilyen más eszközt, lehet jóra is használni, de általa lehet hatalmas bukásba is sodródni.”

Ezen rövid felütés után először is fontos azt tisztázni, hogy mi egy bank feladata: A bank közvetítő szerepet tölt be megtakarítók és beruházni kívánók között, egyúttal biztosítja a pénzforgalom működését. Gondoljunk csak azokra a szituációkra, amikor betétünk van, hitelünk van, vagy éppen bankkártyával fizetünk. A közgazdaságtanban ez az úgynevezett intertemporális döntések kategóriájába tartozik, amikor is például jelenben van egy fogyasztási vagy beruházási igényünk (egyetemre járunk és házat építünk), de csak a jövőben, akár életünk végén gyűlik össze annyi megtakarításunk, amiből azonnal ki tudnánk fizetni az adott árut, szolgáltatást. Ehhez kapcsolódóan egy idézet: „A modern piacgazdaságra jellemző széles körű beruházások nem volnának lehetségesek, ha a pénzpiac a maga alapvető közvetítő szerepével nem hatna úgy, hogy a takarékosság kedvezően befolyásolja a gazdasági és társadalmi rendszer egész fejlődését. A pénzpiacok természetesen nem korunk találmányai: már régtől fogva sokféle formában vállalják azt a feladatot, hogy reagáljanak a termelői aktivitás finanszírozásának kívánalmára. A történelmi tapasztalat igazolja, hogy megfelelő pénzügyi rendszer nélkül gazdasági növekedés sem lehetne.” Ez az idézet nem egy banki tankönyvből származik, hanem az Egyház társadalmi tanításának kompendiumából. Kiegészül azzal is, hogy „Az a pénzgazdálkodás, amely öncélúvá válik, arra kényszerül, hogy saját céltételezéseinek mondjon ellent, mert eloldozza magát saját gyökereitől és létezésének sajátos alapjától, attól, ami eredeti és lényegi feladata, vagyis attól, hogy a valóságos gazdaságot és ezzel végső soron az emberi személyek és közösségek fejlődését szolgálja.”

Mindez azt jelenti, hogy egy banknak nem öncélú intézménynek kell lennie, hanem a likviditás, jövedelmezőség és tőkeellátottság hármasában kell optimalizálni, úgy, hogy közben mind a betétesek, mind a hitelezők és mind a tulajdonosok elvárásait is teljesítse. Ez nehéz feladat (pláne a mostani alacsony kamat környezetben, a 2007-2008-as krízis előtt felépült sérülékenységek örökségében, illetve a szabályozási nyomás időszakában), de ha valamelyik érintettnek való megfelelés csorbul, annak erős negatív következményei lehetnek. Azaz, ha a bank nem jól, nem felelősen adja ki a hiteleit, akkor adott esetben a betétesek pénze kerülhet veszélybe. Az, hogy az ügyfél vissza tudja fizetni a hiteleit az a banknak is az érdeke, de az ügyfélnek is. Hiszen legközelebbi helyzetben is a korábbi jó fizetési történetre alapozva kaphat hitelt. Így tekinthetjük a bankrendszer megfelelő működése szempontjából kulcstényezőnek a bizalmat. A banki kockázatkezelés azt biztosítja, hogy az ügyvezetés és tulajdonosok kockázati étvágyával összhangban történjen új kockázatvállalás. Ez limitekkel, döntések kockázati kontrolljával biztosítható. Ezen túl két védvonal is van: az egyik a likviditás, azaz az eszközállomány, ami könnyen likvidálható, a másik pedig a tőke, ami a tulajdonos hozzájárulását jelenti és azt, hogy az Ő követelésük a leginkább hátrasorolt. A szaknyelv likvid helyzetről akkor beszél, ha a bank képes rövid távú fizetési kötelezettségének megfelelni, szolvens, ha hosszú távú fizetőképesség is adott, azaz eszközök többet érnek, mint a kötelezettségek (saját tőke nem negatív). Amennyiben egy bank egyszerre likvid és szolvens, azt a helyzetet nevezik prudensnek. Ezzel vissza is jutottunk az egyik sarkalatos erényhez: az okosság a prudentia latin szó megfelelője, egyfajta előrelátást jelent. Azaz múltbeli tapasztalatok, tudás és előre tervezés alapján képesség a jó döntéshozatalra . Egy bank vezetése és a felügyeleti hatóságok is azt igyekeznek elérni, hogy a prudens működés biztosított legyen. Ezen túl a többi erény is fontos szerepet játszik abban, hogy megfelelő stabilitással működjön a pénzügyi rendszer, ahogy a Philip E. Davis a brit Nemzeti Közgazdasági és Társadalmi Kutatóintézet pénzügyi stabilitással foglalkozó kutatója is megfogalmazta „a pénzügyekben mozgó keresztényeknek a világ sójának, a világ világosságának kell lenniük”. Az erények a személyiségtől függenek, a személyiség példáktól, illetve attól, hogy az adott rendszer támogatja, vagy éppen bünteti az erényes viselkedést. Természetesen a stabil belső értékekkel rendelkezők számára belülről is fakadnia kell az erényes viselkedésnek.

Norman Chan a hongkongi monetáris hatóság vezetője nemrégiben, egy 2015. áprilisi beszédében (How can the banking industry regain the moral and ethical high ground it once enjoyed before the Global Financial Crisis, Asian Banker Summit) is kiemelte, hogy bár a 2007-2008-ban kulminálódott pénzügyi és gazdasági krízis előtt a bankok az egyik legnagyobb bizalommal tekintett intézmények voltak, addig mára a bizalmi ranglétrán jóval hátrébb kerültek. Számos felügyeleti, szabályozási intézkedés született a bankrendszerbe vetett bizalom megerősítésére (pl. tőkehelyzet megerősítése, banki juttatási és bónusz (jutalom) rendszerek kiegyensúlyozása stb.), de „önmagában semmilyen szabályozási intézkedés nem oldhatja meg a banki érintettek közötti érdekütközésből fakadó problémát. A szabályozók képesek képesek standardokat állítani, képesek ellenőrzési rendszereket felállítani, de azok nem helyettesíthetik a belső irányítást és kontrollokat, amik teljes banki szervezeteken átívelő változásokat céloznak. Az egész folyamatban, ami lényeges a vonatkozó célok tulajdonosok és banki vezetők általi teljes befogadása (buy-in).” Ez segít nem csak a banki szervezeteknek, hanem az ügyfeleknek is. Így érhető el az, hogy ahogy az angliai Jubilee Center megfogalmazza egy „Debt and Interest” című kiadványában a „Thinking biblically” sorozatban a „pénzt a társadalom szolgálatára és kapcsolatok erősítésére kell használni, és nem azok lerombolására”. Így érhető el, Hayek szavaival az, hogy a társadalom többsége által felismert legyen a „pénz nélkülözhetetlen szerepe, amely lehetővé teszi az emberi működés bővített rendjét és a piaci értékek szerinti általános számítást. A pénz nélkülözhetetlen a kölcsönös kooperáció kiterjesztéséhez az emberi tudat határain túlra – és éppen ezért ama határokon túlra, amelyeket meg lehetett magyarázni és könnyen fel lehetett ismerni, mint bővülő lehetőségeket.”