A konzervatív koalícióról - ajánló

No Mere Marriage of Convenience: The Unity of Economic and Social Conservatism - Olvasmány hosszú őszi estékre

Nem véletlen, hogy a szabad piac mellett érvelőket és a család, illetve az emberi élet szentsége mellett kiállókat egyaránt jobboldalinak (vagy Amerikában konzervatívnak) szokták nevezni. Sokszor felmerül, hogy ez csak valami történelmi véletlen műve, ha a politikai ellenfél két intézményt, két gondolatot egyszerre támad, akkor azok között kényszer-, vagy érdekházasság jön létre. Szerintem ez tévedés. Szerintem, roppant szoros a kapcsolat a két gondolat között – sőt, aki az egyiket nem fogadja el az a másikat is előbb-utóbb csak sokkal nehezebben védelmezheti. Épp ezeket a gondolatokat fogalmazza meg Robert P. George az egyik legbefolyásosabb amerikai keresztény-konzervatív jogfilozófus, a Princeton tanára a First Things folyóirat blogján. (A folyóiratot és a blogot egyébként is csak ajánlhatjuk mindenkinek, akit a konzervatív katolikus gondolat, az Amerikában formálódó konzervatív katolikus-evangéliumi politikai szövetség érdekel.)

A választás után – nem utolsósorban a triumfáló liberális, baloldaliak üzengetései nyomán – megindult egy vita arról, hogy szükség van-e mindkét gondolatra a Republikánusok között, vagy az egyiket ki kéne dobni. Anélkül,  a megmaradó erősebb választói támogatást hozna. George írása, érvei elsősorban a gazdasági jobboldalnak szólnak: nekik bizonyítja, hogy a szabad, bár nem szabályozatlan piac (a kapitalizmus, ahogy ezen a blogon nevezzük) elvész, ha elárulja a kulturális konzervativizmust. Érvelése szerint egy jól működő (dynamic and decent) társadalom öt pillérre épül:

 George.jpg 
Robert P. George 
McCormick Professor of Jurisprudence, Princeton University 

  1. a személy tiszteletére (a fogantatástól, mert ha megengedjük, hogy a leggyengébbeket meggyilkolják, akkor előbb-utóbb meg fogják kérdezni, hogy más „kenyérpusztítókkal” miért nem tehetjük ezt meg);
  2. a családra (mert ez az a hely, ahol az emberek megtanulhatják mindazokat a szabályokat, amelyek az együttéléshez szükségesek);
  3. jó törvényekre és jó kormányzatra (mert a családi nevelés után sem fogja mindenki magától belátni és elfogadni az együttélés szabályait);
  4. a független egyetemekre és
  5. a vállalatokra (amelyek az innováció helyei)

A szabad piac is csak akkor tud megfelelően működni, a vállalatok is akkor lehetnek sikeresek, ha a társadalom becsületes, szerződéseit megtartó és a munkát nem kerülő (honest, hard working) embereket alkalmazhatnak, ha velük üzletelhetnek. Ezeket a tulajdonságokat viszont ők nem képesek kialakítani az emberekben. És a kormányzat, a jog sem képes erre. Ezt a családból kell hozni.

A két csoportot nem csak a „felvilágosult értelmiség” támadása sodorta egy táborba:

„Azért közösek az ellenségeik, mert közösek az alapelveik: nevezetesen, a személy tisztelete, amelyre az egyéni szabadságjogok és a gazdasági szabadság melletti elkötelezettségnek egyaránt épül; az egyéni felelősségbe vetett hit, amely minden egyéni szabadságjog előfeltételét és erkölcsi alapját is jelenti egyben; a szubszidiaritás alapelvének tiszteletben tartása, mert enélkül nem alakulhat ki egy hatásos, erős, de valóban korlátozott kormányzat, és nem jöhetnek létre a civil társadalomnak az egyének és az állam centralizált hatalma között közvetítő intézményei; a jog uralmának elismerése; a család és azon vallási intézmények létfontosságú szerepének felismerése, amelyek a családot a nevelő, a – jól működő társadalomhoz elengedhetetlen – karakterformáló funkciójában segítik.”

Mondhatja persze bárki, hogy álmainkban Amerika visszainteget... Mert a magyar konzervatívok (sőt keresztény-konzervatívok) jó része sem tartja fontosnak ezeket az elveket, és szívesen lemondanak az állam javára a személyi, a gazdasági szabadságról, ha cserébe az aktuális kormányzat (látszólag) védi a családokat. Pedig   ezzel nem védi, hanem igazából kiszolgáltatottá teszi őket. Megfosztja őket természetes szövetségesüktől, és ők innentől egyedül állnak szemben a politika (esetleg a választáson megforduló) akaratával. A magukat konzervatívnak valló politikusok ezzel persze szavazatokat nyernek. Innentől ők játszhatják a fehér paripán érkező szép szőke herceg szerepét, aki (miután a többi lehetséges megmentőt kiiktatta a képből) egyedül alkalmas arra, hogy megküzdjön a sárkánnyal. Politikusoktól érhető – bár roppant önző és felelőtlen – stratégia ez. De azon keresztényeknek, akik nem a politikából élnek, még a saját egyéni pecsenyéjük sütögetése sem szolgáltathat érvet e természetes koalíció szétverésére, és az államnak való behódolásra. 

(Az utolsó három mondatról néhányan jelezték, hogy félreérthető, így ezt majd máskor, részletesebben tárgyaljuk ki. SzÁ)