Immáron újra Magyarországról írok. Egy hosszú út után kavarognak a fejben a gondolatok, pláne, hogy az Jetlag-al párosul. Még soha sem olvastam Ernst F. Schumachertől, de az Acton University-re való készülés erre is rábírt. Általában Schumacher kapcsán mindenki "A kicsi szép"-et szokta emlegetni, de nekem most egy másik könyv volt előírva: Tévelygők útikalauza (A Guide for the Perplexed). A könyv alapvető problémákat feszeget kompakt módon, egyúttal kicsi és szép (mindössze 200 oldal, kis méretben, nagy betűmérettel.) A hosszabb repülőútba még nekem is belefért.

Schumacher a létezés négy szintjét emeli ki: élettelen, élő, tudatos, öntudatos (vs. Anyag, növény, állat, ember). A tudás is négy nézőpontból áll össze: saját énképem, mások rólam alkotott képe, külvilágról alkotott képem, második tudása a külvilágról. A problémák közöztt megkülönböztethetünk egyrészt olyan problémákat, amiknek egyértelmű megoldásuk van (ezek az úgynevezett konvergens problémák), másrészt az olyan problémákat, amelyeknek többféle, gyakran egymást ellentmondó megoldásuk lehet (ezek az úgynevezett divergens problémák.) A társadalomtudományok területén ellentétben a matematikával sokszor divergens problémákkal kell, hogy szembesüljenek. Ezt sok döntéshozót motivál, hiszen nem egyszerű a döntés, míg másokat egyszerűen frusztrál és csak azért is megpróbálja konvergenssé tenni a problémát, vagy éppen elhitetni, hogy a probléma konvergens.

Mindezek kapcsán idéznék Schumacher könyvéből (Kairosz kiadás 175. o., illetve 186. o), ami össze foglalja, hogy mit tegyünk, hogy a divergens problémákat a helyén kezeljük:

"A társadalmak életében szükség van igazságra és megbocsátásra. "Az igazság megbocsátás nélkül kegyetlenség." - mondotta Aquinói Tamás - "a megbocsátás igazság nélkül a felbomlás anyja." Ez nagyon pontos meghatározása egy divergens problémának. Az igazság tagadja a megbocsátást, a megbocsátás tagadja az igazságot. Csakis egy magasabb erő békítheti ki ezeket az ellentéteket: a bölcsesség. A problémát nem lehet megoldani, de a bölcsesség felülemelkedhet rajta. Hasonlóképpen a társadalmaknak is szükségük van stabilitásra és változásra, hagyományra és újításra, közérdekre és magánérdekre, tervezésre és szabad versenyre, rendre és szabadságra, növekedésre és felbomlásra. Mindenütt a társadalmak egészsége a kölcsönösen szembenálló tevékenységek egyidejű folytatásán nyugszik. Egy "végső megoldás" elfogadása az emberi méltóság halotti beszéde lenne, és vagy kegyetlenséget vagy felbomlást, általában mindkettőt jelentene."

"1. Az ember első feladata, hogy tanuljon a társadalamtól és hagyományból, s hogy ideiglenes boldogságra találjon a kivülről jövő hatások elfogadásával.

2. A második feladat a kapott tudást megvizsgálni, megtartva a jót és elvetve a rosszat; ezt a folyamatot "individualizálásnak" lehet nevezni, mikor is az ember autonómmá válik.

3. A harmadik feladatot nem lehet addig megoldani, amíg nem vitte végbe az első kettőt, és ehhez a lehető legjobb segítség "meghalni magunk számára", azaz sutba dobni minden önzésünket. Amennyire ez sikerül, annyira válunk függetlenné minden külső irányítástól, de egyben az önirányítástól is. Az ember végül elnyerheti a szabadságát, vagy úgy is mondhatjuk: ezentúl Isten vezérli. Egy keresztény nem is remélhet ennél jobbat."