A 2015-ös nagyböjti időszak feléhez érkezvén (a 4. nagyböjti vasárnapon) Létrás Szent János (Klimakhosz Szent János, a 6-7. század fordulóján élt sínai apát) tanítását állítja előtérbe a keleti rítusú egyház, hívva minket, hogy "munkálkodjunk a titokzatos szőlőskertben, a bűnbánat gyümölcseit érlelve", így járva "majd kedvében a mi irgalmas Urunknak, ki megfizeti nekünk a munkadíjat, mely által megváltja lelkünket a bűn adósságától."

Azonban ennek az adósság megváltásnak, ahogy Létrás Szent János hangsúlyozza, előfeltétele az, hogy adósnak tekintsünk magunkat: "Sokan a teljes szenvedélytelenségért, a kegyelmi ajándékok bőségéért, a csodatevés, előretudás képességéért meggondolatlanul elcsigázzák testüket. Szegények nem veszik figyelembe, hogy az ilyeneknek nem a testi fáradozás, hanem az alázat a szülője. Aki testi fáradozásért kíván ajándékot, az rozoga alapot vetett. Aki viszont adósnak tekinti magát, az majd egyszerre váratlan vagyonhoz jut hozzá." (A mennyekbe vezető létra, XXI.25.)

Az aktuális közgazdasági diskurzusokban igazi forró témának számít az adósságelengedés ("debt relief") kérdése. Azért érdemes felidézni, hogy ez a vita már a korábbiakban pl. 2000-es évek fordulóján a Jubilee 2000 mozgalom kapcsán előtérbe került (a következő linken érhető el egy akkori bejegyzés az Acton Intézet blogján). Az adósságelengedést pártolók elviselhetetlen terhekről, az adósság elengedést ellenzők a pedig az elengedésből fakadó nem várt gazdasági következményeket és morális kockázatokat hangsúlyozzák. Ebbe a közgazdasági diskurzusba bejön azért a spirituális dimenzió is, az Ószövetségi előírás a szombatévről, azaz, hogy  "Minden hetedik évben adj haladékot. A haladék jegyében így kell eljárni: a hitelező engedje el a kölcsönt, amit embertársának adott, ne szorongassa sem embertársát, sem testvérét, ha az Úr (tiszteletére) kihirdetik a haladékot. Az idegent szorongathatod, de amid testvérednél van, azt engedd el." (MTörv 15,1-3). 

A szombatév gyakorlata az Ószövetségből az Újszövetségbe való átmenet során eltűnt, bizonyára amiatt is, mert az Ószövetségi gyakorlat is csak a zsidó közösségen belül írta elő ezt a gyakorlatot és így nem teljes világszintű szombatévekről beszéltünk. Ráadásul időközben eljutott a Megváltó, akik a legfontosabb terhet, az emberi bűn terhét ott Golgotán magára vette. Egyúttal előtérbe került a világ kinyílásával a bizalom kérdése, aminek alapeleme a szerződések betartása, így "az alapelv, hogy az adósságokat vissza kell fizetni". 

A szabad piaci gondolkodás nem preferálja az adósságok elengedését, de ez nem lelketlenségéből, hanem a felelősségérzetből fakad.  Abból a felelősségből, hogy a folyamatos feltételek nélküli adósság elengedés önmagában nem oldja meg a strukturális problémákat, és nem elég a rövid, hanem a hosszú távú hatásokat nézni kell, így a jövőbeli hozzáférést forrásokhoz, a lazább feltételek érzete lazább felelősségérzethez vezet (http://www.acton.org/press/release/2001/g8-summit-needs-consider-long-term-consequences-de) Persze fontos, hogy összhangban a Katolikus Társadalmi Tanítással "noha az az alapelv, hogy az adósságot ki kell egyenlíteni, érvényes, szükséges módot találni arra, hogy „a népeknek a megmaradásra és a haladásra való joga” ne sérüljön." (Kompendium 450.) Ennek során felmerülhetnek átütemezések, adósságkönnyítések, de oly módon, hogy az "a segélynyújtás a megsegített szabadságát és bevonását részesíti előnyben, ami nem más, mint a saját felelősség vállalása. A szubszidiaritás elve figyelemmel van a személy méltóságára, benne olyan szubjektumot lát, aki mindig képes arra, hogy adjon a másiknak. A szubszidiaritás, miközben a kölcsönösség révén az ember legbelsőbb állapotát tudatosítja, a leghatékonyabb ellenszer a gyámkodó társadalmi rendszerek minden formájával szemben."  (Caritas in veritate 57., XVI. Benedek) Ezt a megközelítést jól érzékelteti Perecz Panna korábbi írása a blogunkon, hogy az Acton Intézet Poverty Cure programjáról, ahol kulcselem az emberek bevonása és a megfelelő intézményi keretrendszer ösztönzése: "A szegénységből való felemelkedésnek és gazdagságnak a forrása tehát egyedül az Isten által teremtett kreatív ember, az útja pedig a vállalkozások, az önállóság és munka." E. Philip Daives közgazdász egy cikkében úgy fogalmaz, hogy a közgazdasági és teológiai megközelítés is egy irányba tendál: ne tekintsük a szegényebb embertársakat segítségnélküli áldozatnak, hanem segítsük őket, hogy megtalálják a maguk útját. Üzleti nyelven fogalmazva "top-down" helyett "bottom-up" megközelítés kell, és fontos a felhatalmazás/ önbizalom érzete ("empowerment)

A bűn adósságától való szabadulás lehetőségét már megkaptuk, igyekezzünk tenni érte, hogy valóban alkalmasak legyünk rá, egyúttal segítsük embertársainkat is ebben. De szükséges a szeretet hozzá, hiszen Szent Pált idézve "szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem." (1Kor 13:4)