Ma világszerte május 1-jén a munka ünnepe van. Felidézvén a virslivel és sörrel kísért majálisokat vagy éppen az ünnep kiindulópontját jelentő 1886. május 1-jei véres chicagói munkástüntetést (link) gondolhatjuk, hogy ezen a napon semmilyen mondani valója sincsen a Katolikus Egyháznak. Pedig, mint számos más esetben is megmutattuk ezen blog szerzőiként, hogy a munka értéke kapcsán is határozott mondanivalója van a kereszténységnek, van a Katolikus Egyháznak. Május 1-jén egy fontos példát állít elénk az Egyház, hiszen XII. Piusz pápa rendelete nyomán 1955. május 1. óta Jézus nevelőatyjára Munkás Szent Józsefre emlékezünk ezen a napon. Ez a példa azért fontos, hiszen Szent József annak ellenére, hogy egy nagy felelősséget kapott Isten fiának nevelőatyjaként, egyúttal tisztességes, családját ellátó dolgozó apa volt. Ebben nem az a fontos, hogy fizikai munkát végzett, hanem az, hogy munkával látta el családját.

 II. János Pál pápa is több megnyilatkozásában foglalkozott a munka világával, munka kérdéseiből. Ezekből leginkább erre a témára fókuszált a Laborem exercens (Emberi munkáról, továbbiakban LE) című enciklika. "A munka sajátosan emberi tevékenység... A „munka” minden olyan tevékenységet jelöl, amit az ember végez, tekintet nélkül jellegére és körülményeire; azaz így nevezünk bármilyen emberi cselekedetet, amelyet munkának tartanak vagy kell tartanunk a sokféle tevékenységi forma közül, amire az ember képes és emberi képességeinél fogva természete szerint alkalmas." (LE 1.)

Ebből az encikliából három fontos gondolatot emelek ki most, amit érdemes elvinnünk magunkkal a munka ünnepén:

1. A munka értékes dolog, a Teremtő művének része:  "A Teremtő erejével munkálkodik fenntartva a világot, amit a semmiből hozott létre és működik üdvözítő erejével az emberi szívekben. ... Emberi munka részesedést jelent Isten művében, át kell hatnia – miként a Zsinat tanítja – „a leghétköznapibb dolgokat” is. Azok a férfiak és nők tehát, akik miközben a maguk és családjuk fenntartásán fáradoznak, munkájukat úgy végzik, hogy a társadalomnak hasznára legyenek, meg lehetnek győződve arról, hogy tevékenységükkel a Teremtő művét fejlesztik tovább, embertestvéreik javát mozdítják elő, és személyesen segítik megvalósulni az isteni gondviselés tervét a történelemben." (LE 113). Érdemes hozzátenni, hogy bármilyen munka szolgálhatja a társadalmat, hiszen olyan dolgokat alkothatunk, ami magunk java mellett mások javát is szolgálja.

2.  "A munka szolgálja az embert, és nem az ember a munkát!": "minden munkát aszerint kell értékelni, hogy ki ennek a munkának az alanya; azaz: a munka méltósága a munkát végző ember személyi méltóságának függvénye. S megfordítva: függetlenül a munkától, amelyet valaki végez, ha meg is van határozva a cél, amelyre a tevékenység irányul – ez olykor nagy figyelmet és erőfeszítést igényel –, e célnak önmagában nincs biztos és végső jelentése. Végelemzésben ugyanis a munka célja, bármilyen munkáé, amit az ember végez – legyen szó a legszolgaibb munkáról, vagy a közvélemény szerint legegyhangúbb, sőt a társadalom legalsó rétegéhez tartozó tevékenységről, – mindig maga az ember marad." (LE 27)

3. "Az ember értéke nem attól függ, amije van, hanem attól, hogy kicsoda!". Ezt fogalmazhatjuk kicsit úgy is, hogy az ember értéke nem attól függ, hogy amije van, hanem attól, hogy hogyan teszi a dolgát.: "Az emberi munka ilyen értékelésének összefüggésében vagy a munka ilyen lelkiségében válik teljesen érthetővé az, amit a Zsinat lelkipásztori konstitúciójának ugyanebben a pontjában a fejlődés igazi jelentéséről olvasunk: „Az ember többet ér attól, aki, mint amije van. Ehhez hasonlóan mindaz, amit az emberek azért tesznek, hogy nagyobb igazságosság, szélesebb körű testvériség s a társadalmi kapcsolatokban emberségesebb rend valósuljon meg, értékesebb, mint a technika terén történő fejlődés. A technikai haladás ugyanis csak az anyagi alapot adhatja meg az ember felemelkedéséhez, magától azonban semmiképpen nem tudja azt megvalósítani." (GS35) A fölemelkedés és a fejlődés problémájáról egy ilyen jellegű tanítást – s ez a téma a modern gondolkodásban nagyon uralkodó – csak úgy lehet megérteni, mint az emberi munka kipróbált lelkiségének gyümölcsét, és csupán ilyen lelkiség alapján valósítható meg és vihető át a gyakorlatba. Ez az a Tanítás s egyúttal az a program is, amely gyökereit a „munka evangéliumába” ereszti." (LE 119)

 Ezek az értékek fontosak munkavégzésünk során, és bízhatunk abban, hogy ha ezen gondolatok szellemében dolgozunk, akkor Szent Pál apostol szavaival majd elmondhatjuk életünk végén: "A jó harcot megharcoltam, a pályát végig futottam, hitemet megtartottam. Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja" (2Tim 4,7-8a)