Külföldön járva gyakran megszédülök egy-egy nagyobb könyvesboltban és veszek 1-1 könyvet. Hiszen a könyvespolcaink hiába vannak tele és időről „könyvvásárlási” moratóriumot fogadunk feleségemmel, egy-egy jónak ígérkező könyv megingat, mondván egyszerűbb megvenni, idehaza sok könyvet nem is lehet kapni, és bár lehet online rendelni, de nem kell postaköltséget fizetni. Még 2015-ben (lásd útibeszámolót itt) a Calvin College egyetemi boltjában vettem egy könyvet, amelyet John C. Knapp, a Samford University Frances Marlin Mann Etika és Vezetés központjának alapító igazgatója How the Church Fails Businesspeople (and what can be done about it). Most jutottam oda, hogy elolvassam és nem bántam meg, hogy anno „elvertem rá” 15 amerikai dollárt. A könyv élvezetes olvasmányt ad és amiben igazi hozzáadott értéket ad, az az, hogy több oldalról figyeli a problémát és megoldás központú is egyúttal. A könyv üzenetei pedig nemcsak az USA-beli emberek számára érdekesek és tanulságok, hanem Magyarországon is. Magyarországon is vannak üzletemberek, Ők is köztünk járnak, Őket is meg kell szólítani. És az, hogy ez nem a nagy számok törvényéből következik, hanem tapasztalati úton is megragadható: Például a mi közösségünk tavaly az éjszaki húsvéti föltámadási szertartáson három bank, három vezetője is ott volt (volt vezérigazgató, jelenlegi leányvállalati vezető és egy anyavállalati vezető). Azt, hogy Őket hogyan szólítja meg az Egyház, a lelkész és a közösség, illetve Ők az Egyházat és a közösséget kulcskérdés.

A többoldalú megközelítés három nézőpontot emel ki, mindezt az oktatás és a gyakorlat nézőpontját is követve. Először is az üzleti világ nézőpontját, szerepét, amelyből gyakran hiányzik az etikai megközelítés nézőpontja és az üzleti gyakorlatban is az etikai dilemmák felvetése, gyakran a „világok különválasztását” alkalmazva, Albert Carr példáját bemutatva felmerülhet, hogy nap, mint nap egy pókerjátékot játszunk a munkahelyünkön, miközben családunkban, vasárnaponként teljesen más a játékszabály és ez helyén lehet. Szerintem nem, Knapp szerint sem, ezért is járja körül alaposan a kérdést. Hiszen sok üzletember érezhet nagy nyomást, hogyha eljön a hétfő és hirtelen másként viselkedik, kell viselkedni, mint előző nap, sok-sok belső feszültséget okozva (ahogy a pszichológia fogalmaz kognitív disszonanciával szembesülve). Egy USA-beli felmérést idéz a szerző: 10-ből 8 templomlátogató szerint a mohóság bűn, miközben 16 százalék szerint rossz, ha valaki sok pénzzel akar rendelkezni. A templomlátogatók 77 százaléka csodálja azon embereket, akik kemény munkával sok pénzt szereznek, miközben 64 százalékuk csodálja a keményen, ámbárt mindezt szerényebb, vagy éppen semmi anyagi sikert elérőket. Ebben a dilemmában azonban az ember nincs egyedül. Másodikként fontos elemezni (és ezt teszi meg Knapp) az „egyházi világ” szerepét és nézőpontját: A szerző felvillantja az etikai dilemmákat a gazdagság „erényességét” Nagy Szent Baziltól Lutherig, Szent Ágostontól Niebuhrig. Hiszen a filozófiai gondolkodásban gyakran megjelent az, hogy a gazdagság rossz, a szegénység jó. De azt is fontos ám itt kiemelni, hogy a Biblia egyértelmű iránymutatást ad a hivatásról és arról is, hogy a világban is van küldetésünk és abban kell maradnunk:

„Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” (Jn 17, 15)

„Mindenki maradjon meg ugyanabban a hivatásban, amelyben meghívást kapott.” (1Kor 7,20)

Ráadásul a teológiai oktatás, a lelkészképzés nagyon erős filozófiai alapokat adhat, csak éppen az aktuális valóságról nem ad képet esetleg. A szerző 18 vezető USA-beli teológiai iskolát vizsgálva arra jutott, hogy csak néhány esetben találhatóak, akkor is csak választható kurzusok, amelyek a munkáról és gazdaságról szólnak, vagy éppen teológiai és közgazdasági gondolkodást vetik össze, többségükben nem találhatóak ilyen kurzusok egyáltalán. Azt hiszem a magyar teológiai iskolák sem nagyon mutatnak más képet (persze kivételek erősítik az általános mintát: lásd. Sapientia).  Egyúttal bejön a képbe az Egyház gazdálkodási szerepe is: milyen példát mutat az Egyház, mint gazdálkodó, mint munkaadó? Nekem ez a vesszőparipám. Mint korábbi posztomban írtam az Egyház egyik fő tanítási eszköze, ha példa erejét használja: "Véleményem szerint az Egyház társadalmi tanításában az "írott malaszt" (enciklikák, zsinati dokumentumok stb.) mellett legalább ugyanilyen erejű az Egyház példamutatása, mint egy gazdálkodó szervezet, amely emberek százait, ezreit, milliót foglalkoztatja, és sok esetben méretes költségvetésért felelős. Az Egyház, illetve a nevében gazdálkodó is akkor tud jó példát mutatni, ha szem előtt tartja a jó sáfárság gondolatát.”

Knapp nem áll meg a probléma elemzésénél, a megoldásra is fókuszál. Felhívja a figyelmet, hogy tetteinket a szeretetben, az igazságban (vö. Caritas in Veritate) és alázatban kell megélni. Fontos, hogy megéljük, hogy felelős döntéseink vannak. A Big Kahuna (Tuti seft) filmet idézve kenőanyagot készítő, forgalmazó cég munkatársaként feltehetjük magunknak a kérdést, hogy „vajon Jézus melyik kenőolajat választaná?”. A szerző kiemeli, hogy az Egyház többféleképpen segíthet: egyrészt azzal, hogy a lelkészek a hétköznapi énünkhöz is szóljanak, persze nem úgy, hogy relativizálódik a „hétköznapi bűn”, hanem pont segítve azt, hogy hétköznapjainkban is megéljünk a hitünket, és hétköznapi tapasztalataink befolyásolják hitünket. Gyakran elég már az is, ha a dilemmákat dilemmaként éljük meg és, ha realizáljuk, hogy gyakran nagyon szituációfüggő is a helyzet: például, hogy járunk el, ha egy követeléskezelő cég munkatársai vagyunk és realizáljuk, hogy az ügyfél betegség miatt nem tud fizetni, vagy éppen az Egyház elfogadhat-e adományt „bűnös eredetet”-ből. Másrészt az is fontos, hogy közösségként is segíthet az Egyház (lásd példa közös üzleti imareggelik, dilemmák között megvitatása). Harmadrészt az Egyház, mint munkaadó is segíthet és fontos a negatív példák elkerülése (West-Zech páros 2008-as, Journal of Forensic Accounting cikkét idézve az USA-beli katolikus egyházmegyék 85 százalékában volt tapasztalható valamilyen sikkasztási jelenség a megelőző öt év egészét tekintve, ami mindenképpen egy kiküszöbölendő jelenség lenne.) Persze vannak elég erős hittel átitatott vállalkozások és vannak különböző mozgalmak: említi a Faith at Work mozgalmat, ami arról szól, hogy hitünket, akár imádsággal, istentisztelettel a munkahelyünkön is megélhetjük, vagy éppen cégeket, amelyek missziójában ott van a keresztény küldetés, direktben (lásd. például Hobby Lobby, amelyet Szalai Ákos posztjában felvillantott blogunkon korábban)

Végezetül idézném Knapp összefoglalóját: „A hit és a munka összekapcsolódásának hiánya csak egy a sok okból, ami miatt az Egyház elveszíti a vonzóerejét a fiatalemberek felé. A távolság lerövidítése önmagában nem fordítja meg az Egyház szerepének marginalizálódását a „Nyugati” társadalomban, de mindenképpen megfogja különböztetni azokat közösségeket, amelyek relevánsak akarnak maradni azok számára akik a teljességet és az összeegyeztethetőséget (koherenciát) keresik. Ettől még fontosabb, hogy a keresztények „felfegyverzése” a megfelelő fegyelemmel a hétköznapi életben az Egyház legfontosabb reménye arra, hogy az Isten szeretének szükségét szenvedő világba elhozza az Örömhírt. Ez pedig önmagában elég ok arra, hogy a jelen kötetben megfogalmazottakat komolyan vegyük.”