A Károli Egyetemen 2014 novemberében Kálvinizmus és ma címmel rendezett konferencián Czibere Károly szociálpolitikával foglalkozó közgazdász, nem mellesleg államtitkár megidézte Wilhelm Röpke gondolatait. Az előadóval történt egyeztetés alapján engedélyt kaptunk, hogy itt blogunkon idézzük gondalatait. Nem az előadás teljes szövegét, hanem csak a piacgazdaságra vonatkozó részt idézzük.

(A csatolt képen Wilhelm Röpke látható)

Czibere Károly: Kálvinizmus és szociális piacgazdaság ma  (részletek)

Bevezetésként álljon itt egy bibliai ige Mózes első könyve 26. fejezetéből: a kútkiásás metaforája. „Majd ismét kiásta Izsák azokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak az idejében ástak, de Ábrahám halála után a filiszteusok betömtek. És ugyanúgy nevezte el azokat, ahogyan apja nevezte őket.” Azt gondolom, hogy az elmúlt évszázadokban nagyon sok minden rárakódott azokra az értékekre, elvekre, elképzelésekre, amelyek a kálvinizmus eredeti jelentését és alapvető elveit adják. Ma egyházunk is, gyülekezeteink is, közösségeink is, de talán az egész társadalom is keresi a kutakat, nyomozza, hogy hol is voltak, mert valahol még emlékszünk arra az ízre, hogy milyen íze is van annak a víznek, amely ezekben a kutakban fakadt. (...)

A téma piacgazdasági és szociális részéhez egyaránt három-négy elemet fogok csak megjeleníteni, mint olyan lakmuszpapírokat, amelyeken keresztül a szociális piacgazdaságnak a minősége lemérhető. A piacgazdasággal kezdem. A jó kapitalizmus és a jó piacgazdaság alapvetően a teljesítményt, a szorgalmat, a tudást, a törvénytiszteletet, az együttműködést és a közösségi áldozatvállalást követeli meg, illetve ezek elismerését követeli meg az egyéntől és a társadalomtól. Ilyenkor szoktuk idézni Wilhelm Röpkének az Emberséges társadalom, emberséges gazdaság című művében[1] foglalt kritériumrendszert.

Röpke írja azt, hogy a jó kapitalizmus, a jó piacgazdaság megfeleltethető egy polgári világrendnek, kapitalizmus csak a jó értelemben vett polgári rendben virágozhat. Egy gazdasági rend természetes helye ott van, ahol megvan az egyéni törekvés, a felelősségvállalás, az élettervezés, a tulajdonban gyökerező függetlenség, a mérlegelés, a számítás, a takarékoskodás, a jövőről való gondoskodás. Szükséges hozzá az is, hogy az egyén ennek megfelelően kapcsolódjon családhoz, nemzedékekhez, természethez.

A szociális vetület egy gondolat erejéig: ma Magyarországon a szociális jelleget éppen az hátráltatja, hogy nagyon sok közösségnek nincsenek már céljai. Alapvető feltétel a szociális piacgazdaságban, hogy az egyénnek és a közösségnek meg kell tudni tervezni az életét, ám ma azt látjuk, hogy vannak egész falvak, egész közösségek, amelyek már nem képesek, nem tudnak képesekké válni arra, hogy célokat tűzzenek maguk elé, hogy felemeljék a fejüket. Az utolsó olyan tudás, kapacitás is kiveszett sok közösségből, amely az utolsó erőforrásokat tartalmazta volna arra, hogy elinduljanak a felemelkedés útján, és esélyt kapjanak a felemelkedésre. Amikor azt mondjuk, hogy a közgazdaságnak ösztönöznie kell arra, hogy minden egyén és közösség ilyen lehetőséget kapjon, akkor rögtön szembesülni kell azzal, hogy ma Magyarországon nagyon sok egyén és közösség drámai helyzetben van. Pedig minden közösségnek tudnia kellene előre látnia, terveznie, tervekkel és célokkal rendelkeznie. A szociális munka egy része már ott kezdődik, hogy próbáljuk meg úgy mozgósítani a lokális erőforrásokat, hogy azok célhoz vezessenek. (...)

A kapitalizmus lényege a kölcsönösen előnyös együttműködések rendszere. Vannak szokások és intézmények, akik segítik a kölcsönösen előnyös szerződések megkötését, és megtartását. Jól kell működnie annak az alapvető infrastruktúrának, amelyre a piacgazdaság épül. A normák és a szokások, intézmények között kiemelt szerepe van az államnak. A legfontosabb kérdés, hogy az állam, mint az egyik legkitüntetettebb szereplő, intézmény, mennyire tölti be a szabályozáson, jogszabályalkotáson, ellátórendszereken, finanszírozási rendszereken, és sok máson keresztül ezt a szerepet, és mennyiben kényszeríti ki egy kölcsönösen előnyös együttműködés betartását (lásd: bíróságok és jogérvényesítés, jogszolgáltatás). Ha így építjük fel az alapvető követelményt, hogy mitől is jó a piacgazdaság, akkor öt fő értéket lehet mondani a jó, a hatékonyan működő piacgazdaságról. Ezek mindegyike visszavezethető a kálvinizmushoz.

Az első, a legfontosabb a bizalom kérdése. Az egymásba vetett bizalom nélkül nem működik a rendszer. Az tragédia, hogy ha az elmúlt húsz évet a magyarság úgy éli meg, mint egy zsákutcát, a piacgazdaságra való átmenetet úgy éli meg, mint tévutat, vadkapitalizmust. Ennek az az oka, hogy az egyik legfontosabb tényezője, alapja a piacgazdaságnak hiányzik. Ezt pedig úgy hívjuk, hogy a bizalom infrastruktúrája. A bizalom infrastruktúrája töredezett, szakadozott. Babarczi Eszter írja egy helyen, hogy a bizalom tükre egy kút mélyén szét van törve, és magunkba nézve próbáljuk meg összerakni. Ha nem bízunk egymásban és intézményeinkben, akkor az alapvetően határozza meg azt, hogy milyen minőségű a piacgazdaság. Az együttműködés, a kooperáció az, hogy ha kinyújtom a tenyerem, akkor a másik belecsap. Ez fontos etikai alapelv, és fontos hozzáállás is. A tranzakciós költségek sokkal alacsonyabbak egy olyan társadalomban, ahol kooperáció és bizalom van. Ha nem elég a kinyújtott kéz és a megállapodás, az adott szó, hanem bizalmatlanság van, akkor még kell öt ügyvéd és nyolc közjegyző ahhoz, hogy bennünket megvédjen egymással szemben, hogy ki lehessen kényszeríteni a garanciáját annak, hogy igenis, a megállapodás meg lesz tartva. (...)

A nyugat-európai példák árulkodóak. Ha valaki megnézi a válság megelőző időszakban a protestáns államokat, akkor nemcsak gazdálkodásban, gazdasági értelemben, hanem a társadalmi kohézió mérőszámain azt látja, hogy ezek az államok jól teljesítettek. Ez a bizalmi infrastruktúra. Tegnap beszélgettem a helsinki egyetemnek egy professzorával, aki elmesélte, hogy eljött otthonról, és nem zárta kulcsra az ajtót. Mert miért kéne kulcsra zárni, elég, ha berántja. Nálunk ez elképzelhetetlen. Egy ilyen infrastruktúrájú országban egészen másként nyílik meg egy olyan helyzet, mint a válság. Mert abban vagyunk érdekeltek, hogy túléljük a válságot, és leülünk beszélgetni, és nem más kárára fogunk mint munkáltató, munkavállaló, szomszéd, két külön régió tenni. Az a baj, hogy a magyarok mindent zéró összegű játéknak tekintenek. Csak egymás kárára tudunk lépni. Ha előre lépsz, akkor én csak a te károdra tudok érvényesülni. Az egyik nagy kálvini tanítás az, hogy nem csak zéróösszegű játékok vannak egy társadalomban és egy gazdaságban. Ezt mi nem tanultuk meg. Ez mind lecsapódik, és látható a válságokban, a gazdasági prosperitásban, és más területeken.

A második fő eleme a jó kapitalizmusnak a szorgalom, az alkotásvágy, a munka, a teljesítmény. Itt is hivatkozhatunk Kálvin munkaetikájára, mely szerint a munka nem tragédia, nyűg, hanem Isten dicsőségének az egyik legfontosabb eszköze. A magyar társadalomban még nagyon erős az értékelkötelezettség az ügyben, hogy fontos a tudás, fontos a munka, fontos a teljesítmény, általában ez az érték. Ha azonban megnézzük, hogy egy konkrét helyzetben mit mond egy anya a gyermekének, akkor a legtöbb esetben nem ezt látjuk. Elméletileg a magyarok 75-80 százaléka tudja azt, hogy a tudás fontos, de ha úgy kérdezünk, hogy gyermeked előmenetelében mik a legfontosabbak, hogyan tudnak majd érvényesülni, akkor mást mondanak. Milyen családban születtél, és milyen a kapcsolatrendszered. Hogyan tud érvényesülni valaki? Hát úgy, ha jók a kapcsolatai. Nem pedig úgy, ha szorgalmas, kitartó, és munka és teljesítmény van mögötte. Ha betemetett kutakról beszélünk, akkor arról beszélünk, hogy nagyon sokaknak dereng valami, és 50 százalék fölötti válaszadó mondja azt, hogy fontos a munka. De ha egy konkrét szituációra rákérdezek, hogyan lehet érvényesülni a társadalomban, akkor már nem ez jelenik meg. Az átlagember azt mondja, hogy fontos a kemény munka, de azzal nem lehet előrejutni. Azt mondják az anyák, hogy tanulj, de hozzáteszik majd, hogy tanulj, mert fontos az érettségi és a diploma, de úgy sem azzal fogsz elhelyezkedni. Ha nem lesz jó a kapcsolatod, akkor majd én valahová beajánllak, mert anélkül úgysem tudsz elhelyezkedni, és diplomás munkanélküli leszel. Itt is egy ilyen temetett kút van: vajon a mi közösségünk, és az egyházunk hogyan tud ahhoz a bizonyságtételt felmutatni, hogy igenis, társadalmi szinten is megéri tisztességesnek lenni, megéri tanulni, megéri komoly, kemény munkát végezni? Tudjuk, milyen fontos a családi háttér, és azt is, milyen nagy probléma, amikor a köznevelés, az oktatási rendszer a családi hátteret konzerválja, a társadalmi csatornákat erősíti. Tehát a szorgalom, alkotásvágy, teljesítmény és munka tekintetében is azt lehet látni, hogy van egy hagyomány, és nagyon sokszor megvan ennek a torzulása is. Fel kell tárni az utakat az eredeti értékekhez, és a társadalom felé kommunikálni kell ezt.

A harmadik fontos érték a felelősségvállalás. Itt csupán kéréseket sorolok fel. Mit jelent ma ez Magyarországon? Azt, hogy felelősséget csak magamért vállalok, vagy pedig fontos számomra az is, hogy a másikkal mi van? A kölcsönös előnyökből mi következik a felelősségvállalás szempontjából? Mennyire messze terjed ez a horizont az egyéni érdek kalkulációban?

A negyedik kérdéskör a tisztesség, a törvénytisztelet, a becsületesség és a lelkiismeretesség. Itt is kettős értékszerkezetet látunk. Egyik oldalról azt mondják, igen, fontos a törvény, és a jogot nem kerüljük meg. De ha azt kérdezem, hogy mi van az adóelkerüléssel, az adócsalással, a hálapénzzel, tehát olyan esetekkel, amikor esetleg a törvényt kicsit hajlítani kell, akkor azt látom, hogy ez ma Magyarországon bocsánatos bűn. Itt is van egy kettősség: egyik oldalról nem elfogadható, a másik oldalról egy konkrét praxisban, konkrét ügyekben igenis megteszem, mert abszolút elfogadható. Kikerülöm, hajlítom, átértelmezem.

Az ötödik fontos tényező a kockázatvállalás és a bátorság, azaz a vállalkozói hajlandóság, ami fontos értéke a piacgazdaságnak. Ma ez is nagyon alulértékelt. Európában Magyarországon értékelik a legalacsonyabbra a társadalmi presztízsét a vállalkozásoknak és a vállalkozóknak. Mindenki, aki egy bizonyos piaci kalkulus tekintetében elindul, kockázatot vállal, belép a piacra és vállalkozik. Ez pedig egy pozitív dolog, és nem egy elmarasztalandó negatív dolog. (...)

[1] Wilhelm Röpke: Emberséges társadalom, emberséges gazdaság, Budapest, 2003, Aula Kiadó

(Akinek az érdeklődését sikerült felkelteni, azoknak csak javasolni lehet az elmélyedést Röpke műveiben:
https://mises.org/profile/wilhelm-r%C3%B6pke)