A példa ereje: Egyház és erényes gazdálkodás

Mondják, hogy akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek néz. Aki pénzügyekkel foglalkozik, és kötődik az Egyházhoz, az gyakran feltűnik képviselő​-​testületekben, egyházközségekhez kötődő alapítványi kuratóriumokban. Ehhez hasonlóan én is érdeklődöm az egyházi gazdálkodás iránt.

Véleményem szerint az Egyház társadalmi tanításában az "írott malaszt" (enciklikák, zsinati dokumentumok stb.) mellett legalább ugyanilyen erejű az Egyház példamutatása, mint egy gazdálkodó szervezet, amely emberek százait, ezreit, milliót foglalkoztatja, és sok esetben méretes költségvetésért felelős. Az Egyház, illetve a nevében gazdálkodó is akkor tud jó példát mutatni, ha szem előtt tartja a jó sáfárság gondolatát. Egy 2013-as írásomban általában beszéltem a jó sáfárságról, de most néhány szempontot az egyházi gazdálkodásra vonatkoztatva emelnék ki.

Először is görögkatolikusként a Keleti Egyházak Kánonjainak Törvénykönyvét idézném (egyébként a latin törvénykönyv is hasonlóan fogalmaz): „Az egyházi javak minden kezelője a jó családapa gondosságával köteles ellátni hivatalát” (SZAGHF [2011]: CCEO 1028. kánon 1. paragrafus). A jó családapa is gondoskodik a családról, ugyanakkor hosszú távú célokra, hosszú távú fenntarthatóságra is összpontosít. Természetesen itt is fontos hangsúlyozni, hogy a felelősség nemcsak az egyházi vezetőké, hanem az Egyház minden tagjáé, a miénk is. Sokszor azonban nem készülnek tudatos, szakszerű elemzések és az Egyház tagjai is kívülről várnak megoldásokat sokszor anélkül, hogy saját felelősségükhöz és tehetségükhöz mérten vegyenek részt az Egyház gazdálkodásának támogatásában. Fontos előrelépést jelenthetnek az olyan elemzések, amelyek szisztematikusan vizsgálják az egyházi bevételek és kiadások meghatározóit  (pl. azok szezonális jellemzőit: korábbi években két egyházközség perselypénz idősorán folytatott elemzésemből egyértelműen kiderült, hogy a perselypénz idősora éven belüli szezonalitást mutat, erősebb Húsvét és Karácsony​,​ és ha gyenge statisztikai kapcsolattal, de a perselypénz évek közötti növekedése együtt mozog a makrogazdasági változókkal). Az ilyen típusú eredmények és alkalmazott módszerek segíthetik az egyházközségi gazdálkodás szisztematikus vizsgálatát, hiszen mennyiszer hallani novemberben-december táján, hogy elindult a fűtési szezon és üres az egyházközségi kassza​,​ és csak év végén jön több bevétel. Tudatosabb felkészülés talán segíthetné, ha nem is tudja teljesen megoldani az ilyen problémákat. Mindez pedig nem öncélú, hiszen „aki pedig magot ad a magvetőnek és kenyeret táplálékul, megsokasítja vetésteket, és megszaporítja jótékonyságotok gyümölcsét” (2Kor 9, 10).

Egyúttal azt is fontos megértenünk, hogy nem elég jó sáfárnak lenni, számot is kell adnunk a gondozott jószágról. Erre utal az Európai Püspöki Konferencia egy 2012-es nyilatkozata is: „Az Egyház … megérti, hogy az új evangelizáció útja a pénzkezelés hitelességéről való tájékoztatáson át is vezet”. Láthatunk erre sokszor jó példákat. A német egyházmegyék könyvvizsgáló által hitelesített pénzügyi beszámolókkal rendelkeznek, de fontos, hogy az állami szerveken keresztül folyó egyházi adó miatti állami elvárások is ösztönzők jelentenek. Mindeközben idehaza pedig tapasztalataim szerint sokszor hiányzik a transzparencia. Mindez lehet, hogy abból adódik, hogy a gazdálkodási kérdéseket nagyon szemérmesen kezeljük. Pedig nem így kellene tenni: Bellai Zoltán, a Magyarországi Református Egyház gazdasági bizottságának elnöke is felhívta a figyelmet arra, hogy szükséges lenne az egyházi gazdálkodást nyíltabban kezelni„A pénzügyek, a gazdálkodás nem lehet az Egyház életének mellékesen, vagy éppen szemérmesen kezelt területe, hanem éppen megfordítva: a gazdálkodás mindig is súlyponti kérdése az Egyház mindennapi életének, ma meg talán még inkább az!”. Felekezettől függetlenül szerintem ez mindenki számára követendő és követhető tanács. 

A gazdálkodási kérdések súlyának megfelelő kezelése és a transzparencia szerintem pont azt erősíti, hogy mindannyian magunkénak érezzük közösségünket. Ahogy szülővárosom korábbi lelkésze sokszor mondta: "Az Egyház mi vagyunk, akik együtt sírunk, együtt nevetünk, ezért a működtetés anyagi feltételeinek megteremtése a mi feladatunk, sőt Isten előtt közös felelősségünk." A felelősségünk pedig akkor tiszta, ha tudjuk azt is, hogy éppen milyenek a gazdálkodási kihívások, előrébb vagy hátrább jutottunk. 

Az átláthatóság pedig kevesebbe kerül, mint gondolnánk. Mivel optimista ember vagyok, ezért két jó példát hozvazárnám le a gondotlatsort. A Mária Rádió havi magazinjainak utolsó oldalán mindig ott van kimutatás, hogy adott hónapban, mennyi támogatás érkezett, mennyi volt a kiadás és mennyi a kifizetetlen számla.

mariaradio_adomany_kicsi.jpg

Az alábbi képet, pedig egy zala megyei nagyközség, Zalakomár templomának faliújságjáról készítettem. Egy szép tételes kimutatás 2013-as év kiadásairól, bevételeiről.  Nem kerülnek sokba az ilyen tájékoztatások, de mégis növelik a közösség összetartását és a példamutatás erejét a közösség, egyházi vezetők és laikusok egészére nézve.dscf7555.JPG