Felkészülés és vásárlás: rajtunk is múlik

visitation-of-the-bvm.jpgAz idei október is úgy indult, hogy már megjelentek a kis csoki mikulások az áruházakban. Egy éve ilyenkor kifejtettem, hogy az adventkor elsősorban arra készülünk, "megkapjuk... a megtestesülő élő Isten igéjét, és részesüljünk drága testéből" (Tesszalonikai Simeon).  Most is erre kapunk lehetőséget, nem arra, hogy tömött sorokban vásároljunk.  Az egyházi évvel együtt azért is járunk évről-évre körbe, hogy mindezt újból és újból megtapasztalhassuk.  A keleti katolikusoknál Karácsonykor is 40 napos böjtöt jelent az Advent (azaz már most szombaton, november 15-én elkezdődött), míg a római katolikusoknál december 25-ét megelőző negyedik vasárnap kezdődik el  (idén november 30-án) .  

A hazai közéletben most napirendben lévő téma a boltok vasárnapi nyitvartása. Úgy hogy nem csak öngamában a karácsonyi láz kapcsán is szeretném blogunk olvasóinak figyelmébe ajánlani az általunk követett Acton Intézet blogján megjelent írást Jordan J. Ballor klaviatúrájából Amazon, Kmart, and the Moral Limits of Shopping címmel. A cikkben a következő gondolat egyfajta esszenciaként jelenik meg:

"A piac arra jött létre, hogy ellásson bennünket azzal, amire vágyunk, és a piaci szereplők általában azokra a jelzésekre, szignálokra reagálnak, amelyeket a vevők adnak. Tehát itt az ideje, hogy átgondoljuk, hogy  a mi fogyasztási döntéseink mit kommunikálnak mások felé."  Egyúttal a szerző hangsúlyozza azt is, hogy a felmerülő igények állandó, azonnali kielégítése nem vezet fenntartható állapotra és szükségesek erkölcsi korlátokat követni.

Azonban fogyasztói döntéseinket mi gondolhatjuk át, és nem más, nem a kereskedő és nem a szabályozó hatóságok. Ahogy a mi feladatunk az is, hogy az Isten felé forduljunk, hiszen Ő már hozzánk fordult azzal, hogy elküldte Fiát közénk, ez a legnagyobb jó. Lukács evangéliumát idézve: „Térj vissza otthonodba és beszéld el, milyen nagy jót tett veled az Isten!”. Az elmélyedést segíthetik, ha próbálunk jó vonalvezetőket találni. Idén is ajánlom ehhez egy borsodi kisvároska, Múcsony görögkatolikus papja, Juhász Géza atya által vezetett Karácsonyi Maratont (feliratkozni a következő email címen lehet: nagybojt@exarchatus.hu).